25. rész - Valld be

Kibummal nagyon jól elbeszélgettünk az este folyamán egy kocsmában, egy-egy sör társasága mellett. Igazándiból nem szoktam eljárni ilyen helyekre, csak nagyobb bulikon iszok, de ez most kifejezetten jólesett, és annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy szinte nem is figyeltem az időt.

Kibum nagyon érdekes személyiség volt, de ennek ellenére jól fel tudtam oldódni mellette, és éreztem, hogy nem vagyok teher, ha sztorizok. Mindig figyelt és reflektált arra amit mondtam, valamit rettentő jó humora volt, amitől könnyesre nevettem magamat. Alapvetően úgy éreztem, egy jó barátra tettem szert a személyében – azonban féltem, hogy ezt ő másként látja. Bár nem kifejezetten vettem rajta észre közeledési jeleket, lehet hogy ez csak azért volt, mert ő nem tudta rólam hogy meleg vagyok, legalábbis nem volt benne biztos. Igyekeztem is a megfelelő távolságot tartani, nehogy azt higgye, tényleg van esélye. Nekem annyi is elég volt, hogyha Kai ebből kiszűr esetleg valamit, és imádkoztam, hogy ne legyen szükség arra, hogy Kibumot… becsapjam.

Mivel nem is ettem semmi vacsorát, ezért még az az egy korsó sör is megártott nekem, és kicsit sikerült becsiccsentenem tőle. Egész későn értem vissza a koliba, már tizenegy is elmúlott, mikor benyitottam a szobánk ajtaján. Kai már alvásra készen olvasott a kislámpájánál az ágyban fekve.

- Szervusz Kai, megjöttem! – integettem neki vigyorogva.

- Szia… meglepődtem hogy nem voltál itt, mikor megjöttem. Hogyhogy hétköznap ilyen későn értél vissza?

- Hát, tudod – huppantam le az ágyamra vele szemben – Kibummal voltunk sörözni. Az a csávó nagyon jó fej! – mondtam neki lelkesen.

Kai arca közönyös maradt.

- Aha… hát én nem nagyon ismerem őt.

- De tudod ki az, nem? Hiszen egy csoportba táncolsz vele!

- Tudom ki az – mondta, és visszanézett a könyvébe, jelezve, hogy – gondolom – rövidre zárta a témát.

Én még egy percig tüzetesen bámultam Kai arcát, vizsgálva, hogy felfedezek-e rajta bármi jelet, ami azt tükrözi hogy nem tetszik neki, hogy Kibummal barátkozom. Bár nem tűnt kifejezetten mérgesnek, az tisztán látszott, hogy nem mosolyodik el egy percre sem, és egyáltalán nincs feldobva.

Oké. Hát, első adag megvolt – gondoltam magamban. Nagyon aggódtam, mi lesz ennek a vége, de így becsiccsentve nem tehernek, hanem inkább izgalmasnak tűnt a dolog. Miért nem tudok így gondolkozni józanon is… sok stressztől megóvnám magam.

Másnap már az ebédnél összefutottam Kibummal, és mosolyogva üdvözöltük egymást. A többiek, akik mellettem álltak a tálcájukkal, kicsit érdekes fejet vágtak, de most nem igazán érdekelt – kivéve persze Kait. Az ő szeme is ránk tapadt, de csak némi felülvizsgálódást tudtam felfedezni íriszeiben, semmi mást.

Kibum elkezdett nekem mesélni valamit, amiről tegnap este volt szó, és egy-két percig még álltunk a tálcával a kezünkben az ebédlő közepén. A többiek már leültek, és oda-odapillantottak felém, hogy mit csinálok.

- Gyere ülj inkább mellém, ne állva beszélgessünk, mert így a kajánk sose fog elfogyni – biccentett Kibum az egyik asztal felé, hátrébb a mi szokásosunktól. Már el is indult arra, mikor még csak választ sem adtam neki. Szívesen odaültem volna mellé, de egy pillanatra bevillantak a többiek, akik valószínű meg fognak lepődni rajta, hogy most nem oda ülök. Azonban Kaira pillantva rájöttem, hogy ez egy kitűnő alkalom arra, hogy kapjon egy újabb féltékennyé-tevési-adagot, így elindultam a tejföl szőke hajú egyén felé, és leültem hozzá.

~~~

Sehun egyik szemöldökét felvonva nézett afelé az asztal felé, amelyhez Luhan az imént ült le a szőke fiúval, akivel őt még eddig sosem látták. A többiek is ugyanígy tettek; a máskor ilyenkor már a négy fiataltól hangos, zsibongó asztalra most néma csend ült, melyet Sehun tört meg elsőnek.

- Ez... FURCSA. Nem? – nézett sokat mondóan a vele szemben ülő szobatársára, aki már tudta miről van szó, de hogy ez ne legyen feltűnő, az ő szeme is Kibumékra tapadt.

- Hát… én nem tudom – vont vállat Chen, és belekezdett az ebédbe. Sehun nem hagyta annyiban a dolgot, hisz ő már tudta Luhan beállítottságát, és azt is, hogy erről már Chennek is tudomása van. Ezért finoman bokán rúgta az előtte ülőt, aki meglepetten nézett Sehun szemébe, ő pedig egy pillanat erejéig kimeresztette azokat, majd egy aprót biccentett Luhanék felé.

- Mit csinál Luhan azzal a… - az elkövetkezendő szó előtt zavarában Sehun még nyelt egyet, majd folytatta – meleg csávóval? Eddig sosem láttam beszélni vele, most így hirtelen haverkodni kezdtek? – vágott egyre rémültebb kifejezést Sehun.

- Jaj máár, te – lökte vállon a szobatársát Chen – hát nem mindegy? A táncórákon ismerte meg. Luhannak is joga van a barátkozáshoz, nem muszáj folyton velünk lógnia… nem, Kai? – fordult a mellette lévőhöz Chen, aki szemeit még mindig a távolban nevetgélő párra tapasztotta.

- Hm? – kapta tekintetét az imént kérdezőre egy másodperc késéssel, akinek a szája szélén aprócska mosoly jelent meg.

- Semmi, csak már ne bámuljuk úgy szegényeket, a végén még azt hiszik, rosszat gondolunk róluk – kuncogott Chen, és nekilátott a kajának, majd így tettek a többiek is.

~~~

- Ne már, nem tudok tőled enni! – kaptam a szám elé a kezem, mikor újra rám tört a nevetés evés közben Kibum szövegétől. Haláli volt a srác!

- Jó, akkor beszéljünk komoly dolgokról – dőlt hátra a székében a szőke a száját szalvétájával törölgetve, majd lenyelte az aktuális falatját. – Na és mi a helyzet Jonginnal? Sikerült végre elnyerned a kegyeit?

Az arcomra fagyott az iménti jókedvből visszamaradt mosolyom, és állkapcsom is leállt a rágásban. Lassan letettem a villámat a tányéromra, és éreztem, hogy lassan annyira elsápadok, hogy olyan színűvé válok, mint maga a tányér.

AZ EGÉSZ ISKOLA TUDJA MÁR? DE MÉGIS HONNAN???

- Mi van? – motyogtam.

- A pletykák gyorsan terjednek. – mosolyodott el Kibum, de nem úgy, mint aki erről bármi rosszat vagy jót gondol. Totál természetesen fogta fel az egészet – mintha ez olyan magától értetődő lett volna.

Nekem végem.

- Hát.. át… én…

- Nem tudom miért vagy oda Jonginért… nem azt mondom hogy nem néz ki jól, de rohadt nagyképű – húzta el a száját, és bevett egy újabb falatot.

Kai? Nagyképű?!

- Nem… nem az. – motyogtam közel a tányéromhoz, és gyorsan enni kezdtem az ételemet, hogy minél előbb befejezzem.

Istenem, miért van elcseszve minden? Most mit csináljak?

- Amúgy, bár mindenki tudja, de én is meleg vagyok, csak hogy ne élj kétségekben. De ne félj, nem fogok rád indulni. Cuki vagy, meg minden, de nem az én esetem. Ehelyett viszont jó fej vagy – mutatott felém a villájával – úgyhogy megtartalak barátnak. – mosolyodott el.

Annyira közvetlen volt, annyira barátságos, hogy egyszerűen… már nem tudtam zavarban érezni magam előtte. Annyira természetes volt számára ez az egész, hogy már nekem sem tűnt furcsának… (csak az foglalkoztatott, honnan tudta meg). Így lassan kifújtam feszült levegőt a tüdőmből, és én is elmosolyodtam, majd aprókat bólogattam felé.

- Amúgy – hajolt közelebb – de komolyan. Mi a szitu? Van egyáltalán esélyed? Bár én kicsit sejtettem róla hogy van benne melegség, de nem voltam benne biztos.

Nem mondhatom el neki az igazat.

- Nem tudom… - néztem egy pillanatra Kaira, majd vissza Kibumra, a hangerőmet kicsit lejjebb véve. - de pont ezt szeretném megtudni. Hogy egyáltalán érdeklem-e. Hiába vagyunk szobatársak, egyszerűen nem tudtam még leszűrni róla, hogy akarna-e egyáltalán bármit is tőlem. Ez egy… elég hosszú történet.

- Háát, ha gondolod, én segíthetek – vigyorodott el. Milyen furcsa, hogy Chennel nem beszéltek össze, mégis valahogy ugyanazt a dolgot hozták fel. – Csak azzal lehet, hogy mások is gyanakodni fognak, és nem csak rád, hanem Ránk. Ha vállalod a kockázatot, nos… egészen biztosan meg fogod tudni róla, hogy akar-e tőled valamit, mert aki erre nem lesz féltékeny, azt bizony te nem érdekled.

- Mi? Mit akarsz csinálni? – ijedtem meg egy pillanatra.

- Akarod megtudni hogy szeret-e, vagy sem? – nézett a szemembe határozottan. Megint kezdett előjönni „kompromisszumot nem tűrő” Kibum.

- Akarom.

- Akkor bízz bennem.

Bólintottam egyet, majd megettem ebédem utolsó falatját. Aggódni kezdtem… mert fogalmam sem volt, hogy mire készül Kibum, és annyira még nem ismertem, hogy kitaláljam. Abban biztos voltam, hogy most már nincs visszaút. Bármi is legyen az, meg fog történni, és Kait provokálni fogja.

A következő órákon képtelen voltam figyelni, csak ez járt a fejemben, és mikor a táncfolyosó felé vettem az irányt, nagyon izgulni kezdtem. Az öltözőbe belépve Kibum szőke feje láttán görcsbe rándult a gyomrom, és minden lépését félve figyeltem. Ő már át volt öltözve, és csak a telefonját nyomkodta a padon ülve. Kai épp befejezte a cipője kötését, és bement az öltözőben lévő fürdőbe . Pár másodperccel később én is elkészültem a sajátommal, és mivel én is el szoktam menni az óra előtt a mellékhelységbe, szintén bementem. Ekkor Kai már bent lehetett valamelyik kabinban. Már én is épp kinyitottam volna az egyik ajtaját, mikor egy kar ragadta meg a csuklómat, és miután megfordultam, láttam, hogy Kibum az. Mutatóujját gyorsan a szája elé tette, majd a falhoz húzott.

- Nyugi! Ne lepődj meg. – tátogta felém, majd hátra nézett a kabinok felé.

- Mi? – kérdeztem összeráncolt szemöldökkel, mert nem értettem hogy mit mond, aztán hallottuk a vécé lehúzódását.

Minden gyorsan történt. A kabin ajtaja kinyitódott, Kibum pedig váratlanul… szájon csókolt.

Lesokkolva, szemeimet maximálisan kimeresztve nyomódtam a falnak, és a kezét mosó Kai felé sandítottam, miközben próbáltam nem sokkot kapni attól, hogy életem első csókját nem a szerelmemnek adtam, hanem egy két napja megismert, újdonsült haveromnak.

Ahogy láttam, Kai először nem vette észre a dolgot, majd a tükörbe nézve realizálta, mi is tárult a szeme elé. Láttam, hogy egy pillanatra lesokkolt, majd tekintetét azonnal elkapta, a csapot villám gyorsan elzárta, és kiviharzott.

Kibum eltávolodott tőlem, és a szemembe nézett.

- Na? Látta?

Én persze nem tudtam megszólalni, mert még mindig a csók pillanatában voltam lélekben.

Olyan furcsa… volt… olyan puha… és meleg. De… JÉZUSOM, hát MI EZ???

- Ih… igen? I.. igen… - motyogtam felé vérvörös arccal, és ajkaimat finoman összedörzsöltem.

- Akkor bevált a terv – tette elégedetten csípőre a kezét. – Bocs, jobban csókolok ennél, de ha nem haragszol most nem erre fektettem a hangsúlyt – nézett rám, de mikor észrevehette, hogy mennyire le vagyok sokkolva, és tűz piros a fejem, leejtette csípőjéről a kezeit, és sajnálkozó képet vágott.

- Aish, Babo, ugye nem ez volt az első?! – kérdezte félig suttogva, a vállamra téve kezét.

Én nem válaszoltam, csak eltakartam tenyeremmel az égő fejemet.

A táncpróbán is nehéz volt a koncentrációm emiatt az egész miatt, azonban annak örültem, hogy Kain kívül senki sem látott minket. Bár egy pillanat erejéig sem gondoltam, hogy Kibum ilyen radikális módon akarja Kait féltékennyé tenni, és féltem, hogy esetleg még rosszul is fog elsülni a dolog, de ami megtörtént, megtörtént.  Már így is tudja a fél iskola, hogy Kaiba zúgtam… innen nincs visszaút, csak lefelé.

A próba vége felé a rendező megkérte Kait, mint fő táncost, hogy nézze át három-négy emberenként a koreográfiát, és javítsa ki, ha valaki valamit nem jól csinál. A terem elejétől kezdve neki is állt, és lassan haladt felénk. Az elsőknek természetesen semmi problémája nem volt, de ahogy haladt egyre hátrébb, egyre több hiba bukkant fel. Én meg hiába néztem meg ötvenszer magam előtt az egész koreográfiát, egyszerűen nem tudtam koncentrálni. Kibum csókja járt a fejemben, és az, hogy hogy fog Kai viszonyulni hozzám, miután ezt látta?!

Mi jöttünk. Kai teljes mértékben szakértő szemmel pillantott ránk, egy pillanatig sem tűnt rajta fel bármi meglepettség – mintha ilyenkor egy táncoló masina módba kapcsolt volna. Csípőre tett kézzel várta, hogy elkezdjük.

 Én, Kibum, és még két srác táncolta velünk. Persze én jól elcsesztem a közepén, elfelejtettem mi jön, aztán rossz felé forogtam – az egyik lépésnél még a lábam is összegabalyodott. A gyomrom már fel-le liftezett az izgalomtól, és homlokomról peregtek az izzadtságcseppek, mikor végeztünk.

- Mindenki jó, kivéve Luhant. A közepén nem jó sorrendben csináltad, és az egyik lépést is rosszul tanultad meg. – nézett az én lábamra Kai. – Mindjárt megmutatom hogy van, csak előbb a többieket még megnézem. – mondta, majd továbbállt.

Kibum végül megmutatta a helyes lépéseket míg Kai ellenőrzött, és végre sikerült belevernem tisztán az agyamba. Pont mire ezzel elkészültünk, Kai vissza is tért közénk.

- Na, akkor megmutatom hogy van a középrész – állt mellém Kai.

- Már nem szükséges, én megmutattam neki – állt oda Kibum Kai mellé csípőre tett kézzel. Szobatársam megfordult, és kissé felszegte a fejét.

- Ennyire jól tudod? – tette karba a kezeit.

- Miért volt valami probléma vele? – mosolyodott el Kibum, persze gúnyosan.

- Ha gondolod, megmutathatod egyedül is, ha ennyire megy. – állt hátrébb Kai, és maga elé mutatott. – Tessék.

- Ezer örömmel. – mondta Kibum lassan, majd a neki adott hely közepére állt. A zene körbe ment, így csak be kellett csatlakoznia. Tökéletesen eltáncolta, mint mindig, és Kai tekintetében a teljes mértékű felmérés tükröződött.

Miután véget ért, Kai pár másodpercig csak nézett Kibumra összeszűkült szemekkel.

- A második forgásnál a lábad jobban ki kellett volna fordítani. – vetette oda neki egy szúrós pillantás kíséretében, majd elment a terem elejébe.

Ez most azért volt… azért?

*

Este a koleszban még gyakoroltam a táncot a szobánkban, mert nem szerettem volna beégni holnap is. Kezdtem azt érezni, hogy én vagyok a legbénább, és ezt mindenképp el akartam kerülni.

Kai a szokásos időpontban érkezett meg, én pedig ekkor még javában gyakoroltam a lépéseket. Bár zeném nem volt hozzá, folyton számolgattam halkan.

- Szia Kai – mosolyodtam el, és mikor megláttam őt, azonnal eszembe jutott, hogy mit is látott ma.

- Szia – morogta oda, majd beindult a szobába, a tekintetem pedig követte mozgását.

A gyomrom liftezni kezdett, tudtam, hogy most fog kiderülni minden. Ha teljesen normális és barátságos lesz velem, akkor vége. Egész biztos, hogy nem fog engem viszont szeretni.

Kérlek Istenem…

- Mi a helyzet?

- Nem sok. – huppant le az ágyra, és a tabletjét vette a kezébe.

Sóhajtottam egyet, és ismét táncolni kezdtem a koreográfiát, miközben azon gondolkoztam, hogy vegyem rá arra,hogy kifejezze a csókkal kapcsolatos véleményét. Mégsem kérdezhettem meg tőle, hogy „Hé, amúgy mit szólsz, hogy a vécében csókolóztunk Kibummal?”.

Az egyik lépésben nem voltam biztos.

- Hé, Kai… itt milyen lépés jön? Ugye ez? – mutattam neki, majd ránéztem.

Kai tablet által világított arcára hirtelen egy széles, általam még sosem látott, határozottan nem őszinte, de legalább gúnyos mosoly jelent meg.

- Miért nem kérdezed meg az új profi haverodat, Kibumot? – A gúny immár hangsúlyából is sütött, majd ezután a mondat után felnézett rám a tabletjéből. Gyönyörű, fekete szeme most olyan jeges, szúrós tekintetet rejtett maga mögött, hogy egy pillanatra tényleg lefagytam. - Úgyis olyan extrán jóban lettetek. Vagy talán túl jóban - mondata után ismét visszakapta a tekintetét a tabletjére, és erősen böködni kezdte.

…Féltékeny?         

Ugye… ugye hogy az? Ez… nem lehet véletlen.

Alig tudtam visszatartani a vigyoromat, ami bennem fickándozott.

- Mi? Ezt meg… hogy érted? – próbáltam értetlenül pislogni rá.

- Ne játszd már a hülyét, ha már a vécében, nyilvánosan smároltok, elég nyilvánvaló hogy mindenki látja… úgy is olyan okos volt a próbán, ne tőlem kérdezgess, hanem tőle. – ismét böködte a tabletjét, és határozottan láttam rajta, hogy frusztrált, és ideges. Még sohasem láttam ilyennek… és bár ezek mint negatív érzelmek, most mérhetetlen örömmel töltött el, hogy megjelentek.

Féltékeny. Féltékeny!             

Elfordultam a fal felé, és ajkamba harapva kiengedtem diadalittas vigyoromat. Testemben szétáradt a hirtelen feltörő endorfin, és rettenetesen feldobódtam. Hirtelen határozottnak, és erősnek éreztem magam, és vigyoromat puszta mosollyá visszatuszkolva újra Kai felé fordultam, felszegett fejjel.

- Féltékeny vagy?

Kai felkapta mondatomra a fejét, és meglepetten nézett rám.

- Mi?

- Azt kérdeztem, hogy féltékeny vagy-e Kibumra – lépdeltem közelebb hozzá. Olyan bátornak éreztem magam, mint talán eddig még soha. Mintha azt éreztem volna, hogy végre, végre én vagyok az erősebb fél… aki zavarba hozhatja a másikat. Igen… határozottan zavarban volt, mert az arca pirosas formát kezdett felölteni.

- Mi? Féltékeny? Dehogy is! – nézett ide-oda, csak a szemembe nem, majd zavarában nagyot nyelt.

- Valld be! – mondtam neki immár teljes szélességű vigyorral a képemen. Minden egyes másodperccel egyre inkább bebizonyosodott, hogy igazam van, és én ezt rettenetesen élveztem.

- Te megőrültél!

- Valld be! – böködtem immár a vállát, miután lehuppantam mellé az ágyra. Kicsit vissza is hőkölt, és szinte láttam a szemében, hogy megijedt.

- Hagyjál! – mászott kicsit hátrébb az ágyon, én pedig utána.

- Valld be!

- Nem!

- De igen! Valld be!

Kai már szinte hátra feküdt az ágyon, én pedig egyre közelebb és közelebb hajoltam hozzá. Még én sem hittem el, hogy hogy vagyok erre képes, de valami mégis rávett, hogy ezt tegyem. Mintha részeg lettem volna… csak józanul.

- Valld be. – suttogtam immár az arcához egészen közel. Kai mellkasa amelyen támaszkodtam, egyre szaporábban emelkedett fel-le, szemei csillogtak, és tekintete rémült volt. Azonban tudtam, hogy ez a rémület magában rejti azt a hatalmas jégpáncéllal védett vágyat, amelytől engem már szinte csak egy milliméter választott el.

Az én szívem is hatalmasakat dobbant, de engem nem zavart. Elvesztem a pillanat varázsában, tekintete és közelsége tengerében. Lassan lehunytam a szememet, és már csak egy hangyányit hajoltam közelebb hozzá.

- Valld… be… - suttogtam végül ajkára.