25. rész - Valld be

Kibummal nagyon jól elbeszélgettünk az este folyamán egy kocsmában, egy-egy sör társasága mellett. Igazándiból nem szoktam eljárni ilyen helyekre, csak nagyobb bulikon iszok, de ez most kifejezetten jólesett, és annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy szinte nem is figyeltem az időt.

Kibum nagyon érdekes személyiség volt, de ennek ellenére jól fel tudtam oldódni mellette, és éreztem, hogy nem vagyok teher, ha sztorizok. Mindig figyelt és reflektált arra amit mondtam, valamit rettentő jó humora volt, amitől könnyesre nevettem magamat. Alapvetően úgy éreztem, egy jó barátra tettem szert a személyében – azonban féltem, hogy ezt ő másként látja. Bár nem kifejezetten vettem rajta észre közeledési jeleket, lehet hogy ez csak azért volt, mert ő nem tudta rólam hogy meleg vagyok, legalábbis nem volt benne biztos. Igyekeztem is a megfelelő távolságot tartani, nehogy azt higgye, tényleg van esélye. Nekem annyi is elég volt, hogyha Kai ebből kiszűr esetleg valamit, és imádkoztam, hogy ne legyen szükség arra, hogy Kibumot… becsapjam.

Mivel nem is ettem semmi vacsorát, ezért még az az egy korsó sör is megártott nekem, és kicsit sikerült becsiccsentenem tőle. Egész későn értem vissza a koliba, már tizenegy is elmúlott, mikor benyitottam a szobánk ajtaján. Kai már alvásra készen olvasott a kislámpájánál az ágyban fekve.

- Szervusz Kai, megjöttem! – integettem neki vigyorogva.

- Szia… meglepődtem hogy nem voltál itt, mikor megjöttem. Hogyhogy hétköznap ilyen későn értél vissza?

- Hát, tudod – huppantam le az ágyamra vele szemben – Kibummal voltunk sörözni. Az a csávó nagyon jó fej! – mondtam neki lelkesen.

Kai arca közönyös maradt.

- Aha… hát én nem nagyon ismerem őt.

- De tudod ki az, nem? Hiszen egy csoportba táncolsz vele!

- Tudom ki az – mondta, és visszanézett a könyvébe, jelezve, hogy – gondolom – rövidre zárta a témát.

Én még egy percig tüzetesen bámultam Kai arcát, vizsgálva, hogy felfedezek-e rajta bármi jelet, ami azt tükrözi hogy nem tetszik neki, hogy Kibummal barátkozom. Bár nem tűnt kifejezetten mérgesnek, az tisztán látszott, hogy nem mosolyodik el egy percre sem, és egyáltalán nincs feldobva.

Oké. Hát, első adag megvolt – gondoltam magamban. Nagyon aggódtam, mi lesz ennek a vége, de így becsiccsentve nem tehernek, hanem inkább izgalmasnak tűnt a dolog. Miért nem tudok így gondolkozni józanon is… sok stressztől megóvnám magam.

Másnap már az ebédnél összefutottam Kibummal, és mosolyogva üdvözöltük egymást. A többiek, akik mellettem álltak a tálcájukkal, kicsit érdekes fejet vágtak, de most nem igazán érdekelt – kivéve persze Kait. Az ő szeme is ránk tapadt, de csak némi felülvizsgálódást tudtam felfedezni íriszeiben, semmi mást.

Kibum elkezdett nekem mesélni valamit, amiről tegnap este volt szó, és egy-két percig még álltunk a tálcával a kezünkben az ebédlő közepén. A többiek már leültek, és oda-odapillantottak felém, hogy mit csinálok.

- Gyere ülj inkább mellém, ne állva beszélgessünk, mert így a kajánk sose fog elfogyni – biccentett Kibum az egyik asztal felé, hátrébb a mi szokásosunktól. Már el is indult arra, mikor még csak választ sem adtam neki. Szívesen odaültem volna mellé, de egy pillanatra bevillantak a többiek, akik valószínű meg fognak lepődni rajta, hogy most nem oda ülök. Azonban Kaira pillantva rájöttem, hogy ez egy kitűnő alkalom arra, hogy kapjon egy újabb féltékennyé-tevési-adagot, így elindultam a tejföl szőke hajú egyén felé, és leültem hozzá.

~~~

Sehun egyik szemöldökét felvonva nézett afelé az asztal felé, amelyhez Luhan az imént ült le a szőke fiúval, akivel őt még eddig sosem látták. A többiek is ugyanígy tettek; a máskor ilyenkor már a négy fiataltól hangos, zsibongó asztalra most néma csend ült, melyet Sehun tört meg elsőnek.

- Ez... FURCSA. Nem? – nézett sokat mondóan a vele szemben ülő szobatársára, aki már tudta miről van szó, de hogy ez ne legyen feltűnő, az ő szeme is Kibumékra tapadt.

- Hát… én nem tudom – vont vállat Chen, és belekezdett az ebédbe. Sehun nem hagyta annyiban a dolgot, hisz ő már tudta Luhan beállítottságát, és azt is, hogy erről már Chennek is tudomása van. Ezért finoman bokán rúgta az előtte ülőt, aki meglepetten nézett Sehun szemébe, ő pedig egy pillanat erejéig kimeresztette azokat, majd egy aprót biccentett Luhanék felé.

- Mit csinál Luhan azzal a… - az elkövetkezendő szó előtt zavarában Sehun még nyelt egyet, majd folytatta – meleg csávóval? Eddig sosem láttam beszélni vele, most így hirtelen haverkodni kezdtek? – vágott egyre rémültebb kifejezést Sehun.

- Jaj máár, te – lökte vállon a szobatársát Chen – hát nem mindegy? A táncórákon ismerte meg. Luhannak is joga van a barátkozáshoz, nem muszáj folyton velünk lógnia… nem, Kai? – fordult a mellette lévőhöz Chen, aki szemeit még mindig a távolban nevetgélő párra tapasztotta.

- Hm? – kapta tekintetét az imént kérdezőre egy másodperc késéssel, akinek a szája szélén aprócska mosoly jelent meg.

- Semmi, csak már ne bámuljuk úgy szegényeket, a végén még azt hiszik, rosszat gondolunk róluk – kuncogott Chen, és nekilátott a kajának, majd így tettek a többiek is.

~~~

- Ne már, nem tudok tőled enni! – kaptam a szám elé a kezem, mikor újra rám tört a nevetés evés közben Kibum szövegétől. Haláli volt a srác!

- Jó, akkor beszéljünk komoly dolgokról – dőlt hátra a székében a szőke a száját szalvétájával törölgetve, majd lenyelte az aktuális falatját. – Na és mi a helyzet Jonginnal? Sikerült végre elnyerned a kegyeit?

Az arcomra fagyott az iménti jókedvből visszamaradt mosolyom, és állkapcsom is leállt a rágásban. Lassan letettem a villámat a tányéromra, és éreztem, hogy lassan annyira elsápadok, hogy olyan színűvé válok, mint maga a tányér.

AZ EGÉSZ ISKOLA TUDJA MÁR? DE MÉGIS HONNAN???

- Mi van? – motyogtam.

- A pletykák gyorsan terjednek. – mosolyodott el Kibum, de nem úgy, mint aki erről bármi rosszat vagy jót gondol. Totál természetesen fogta fel az egészet – mintha ez olyan magától értetődő lett volna.

Nekem végem.

- Hát.. át… én…

- Nem tudom miért vagy oda Jonginért… nem azt mondom hogy nem néz ki jól, de rohadt nagyképű – húzta el a száját, és bevett egy újabb falatot.

Kai? Nagyképű?!

- Nem… nem az. – motyogtam közel a tányéromhoz, és gyorsan enni kezdtem az ételemet, hogy minél előbb befejezzem.

Istenem, miért van elcseszve minden? Most mit csináljak?

- Amúgy, bár mindenki tudja, de én is meleg vagyok, csak hogy ne élj kétségekben. De ne félj, nem fogok rád indulni. Cuki vagy, meg minden, de nem az én esetem. Ehelyett viszont jó fej vagy – mutatott felém a villájával – úgyhogy megtartalak barátnak. – mosolyodott el.

Annyira közvetlen volt, annyira barátságos, hogy egyszerűen… már nem tudtam zavarban érezni magam előtte. Annyira természetes volt számára ez az egész, hogy már nekem sem tűnt furcsának… (csak az foglalkoztatott, honnan tudta meg). Így lassan kifújtam feszült levegőt a tüdőmből, és én is elmosolyodtam, majd aprókat bólogattam felé.

- Amúgy – hajolt közelebb – de komolyan. Mi a szitu? Van egyáltalán esélyed? Bár én kicsit sejtettem róla hogy van benne melegség, de nem voltam benne biztos.

Nem mondhatom el neki az igazat.

- Nem tudom… - néztem egy pillanatra Kaira, majd vissza Kibumra, a hangerőmet kicsit lejjebb véve. - de pont ezt szeretném megtudni. Hogy egyáltalán érdeklem-e. Hiába vagyunk szobatársak, egyszerűen nem tudtam még leszűrni róla, hogy akarna-e egyáltalán bármit is tőlem. Ez egy… elég hosszú történet.

- Háát, ha gondolod, én segíthetek – vigyorodott el. Milyen furcsa, hogy Chennel nem beszéltek össze, mégis valahogy ugyanazt a dolgot hozták fel. – Csak azzal lehet, hogy mások is gyanakodni fognak, és nem csak rád, hanem Ránk. Ha vállalod a kockázatot, nos… egészen biztosan meg fogod tudni róla, hogy akar-e tőled valamit, mert aki erre nem lesz féltékeny, azt bizony te nem érdekled.

- Mi? Mit akarsz csinálni? – ijedtem meg egy pillanatra.

- Akarod megtudni hogy szeret-e, vagy sem? – nézett a szemembe határozottan. Megint kezdett előjönni „kompromisszumot nem tűrő” Kibum.

- Akarom.

- Akkor bízz bennem.

Bólintottam egyet, majd megettem ebédem utolsó falatját. Aggódni kezdtem… mert fogalmam sem volt, hogy mire készül Kibum, és annyira még nem ismertem, hogy kitaláljam. Abban biztos voltam, hogy most már nincs visszaút. Bármi is legyen az, meg fog történni, és Kait provokálni fogja.

A következő órákon képtelen voltam figyelni, csak ez járt a fejemben, és mikor a táncfolyosó felé vettem az irányt, nagyon izgulni kezdtem. Az öltözőbe belépve Kibum szőke feje láttán görcsbe rándult a gyomrom, és minden lépését félve figyeltem. Ő már át volt öltözve, és csak a telefonját nyomkodta a padon ülve. Kai épp befejezte a cipője kötését, és bement az öltözőben lévő fürdőbe . Pár másodperccel később én is elkészültem a sajátommal, és mivel én is el szoktam menni az óra előtt a mellékhelységbe, szintén bementem. Ekkor Kai már bent lehetett valamelyik kabinban. Már én is épp kinyitottam volna az egyik ajtaját, mikor egy kar ragadta meg a csuklómat, és miután megfordultam, láttam, hogy Kibum az. Mutatóujját gyorsan a szája elé tette, majd a falhoz húzott.

- Nyugi! Ne lepődj meg. – tátogta felém, majd hátra nézett a kabinok felé.

- Mi? – kérdeztem összeráncolt szemöldökkel, mert nem értettem hogy mit mond, aztán hallottuk a vécé lehúzódását.

Minden gyorsan történt. A kabin ajtaja kinyitódott, Kibum pedig váratlanul… szájon csókolt.

Lesokkolva, szemeimet maximálisan kimeresztve nyomódtam a falnak, és a kezét mosó Kai felé sandítottam, miközben próbáltam nem sokkot kapni attól, hogy életem első csókját nem a szerelmemnek adtam, hanem egy két napja megismert, újdonsült haveromnak.

Ahogy láttam, Kai először nem vette észre a dolgot, majd a tükörbe nézve realizálta, mi is tárult a szeme elé. Láttam, hogy egy pillanatra lesokkolt, majd tekintetét azonnal elkapta, a csapot villám gyorsan elzárta, és kiviharzott.

Kibum eltávolodott tőlem, és a szemembe nézett.

- Na? Látta?

Én persze nem tudtam megszólalni, mert még mindig a csók pillanatában voltam lélekben.

Olyan furcsa… volt… olyan puha… és meleg. De… JÉZUSOM, hát MI EZ???

- Ih… igen? I.. igen… - motyogtam felé vérvörös arccal, és ajkaimat finoman összedörzsöltem.

- Akkor bevált a terv – tette elégedetten csípőre a kezét. – Bocs, jobban csókolok ennél, de ha nem haragszol most nem erre fektettem a hangsúlyt – nézett rám, de mikor észrevehette, hogy mennyire le vagyok sokkolva, és tűz piros a fejem, leejtette csípőjéről a kezeit, és sajnálkozó képet vágott.

- Aish, Babo, ugye nem ez volt az első?! – kérdezte félig suttogva, a vállamra téve kezét.

Én nem válaszoltam, csak eltakartam tenyeremmel az égő fejemet.

A táncpróbán is nehéz volt a koncentrációm emiatt az egész miatt, azonban annak örültem, hogy Kain kívül senki sem látott minket. Bár egy pillanat erejéig sem gondoltam, hogy Kibum ilyen radikális módon akarja Kait féltékennyé tenni, és féltem, hogy esetleg még rosszul is fog elsülni a dolog, de ami megtörtént, megtörtént.  Már így is tudja a fél iskola, hogy Kaiba zúgtam… innen nincs visszaút, csak lefelé.

A próba vége felé a rendező megkérte Kait, mint fő táncost, hogy nézze át három-négy emberenként a koreográfiát, és javítsa ki, ha valaki valamit nem jól csinál. A terem elejétől kezdve neki is állt, és lassan haladt felénk. Az elsőknek természetesen semmi problémája nem volt, de ahogy haladt egyre hátrébb, egyre több hiba bukkant fel. Én meg hiába néztem meg ötvenszer magam előtt az egész koreográfiát, egyszerűen nem tudtam koncentrálni. Kibum csókja járt a fejemben, és az, hogy hogy fog Kai viszonyulni hozzám, miután ezt látta?!

Mi jöttünk. Kai teljes mértékben szakértő szemmel pillantott ránk, egy pillanatig sem tűnt rajta fel bármi meglepettség – mintha ilyenkor egy táncoló masina módba kapcsolt volna. Csípőre tett kézzel várta, hogy elkezdjük.

 Én, Kibum, és még két srác táncolta velünk. Persze én jól elcsesztem a közepén, elfelejtettem mi jön, aztán rossz felé forogtam – az egyik lépésnél még a lábam is összegabalyodott. A gyomrom már fel-le liftezett az izgalomtól, és homlokomról peregtek az izzadtságcseppek, mikor végeztünk.

- Mindenki jó, kivéve Luhant. A közepén nem jó sorrendben csináltad, és az egyik lépést is rosszul tanultad meg. – nézett az én lábamra Kai. – Mindjárt megmutatom hogy van, csak előbb a többieket még megnézem. – mondta, majd továbbállt.

Kibum végül megmutatta a helyes lépéseket míg Kai ellenőrzött, és végre sikerült belevernem tisztán az agyamba. Pont mire ezzel elkészültünk, Kai vissza is tért közénk.

- Na, akkor megmutatom hogy van a középrész – állt mellém Kai.

- Már nem szükséges, én megmutattam neki – állt oda Kibum Kai mellé csípőre tett kézzel. Szobatársam megfordult, és kissé felszegte a fejét.

- Ennyire jól tudod? – tette karba a kezeit.

- Miért volt valami probléma vele? – mosolyodott el Kibum, persze gúnyosan.

- Ha gondolod, megmutathatod egyedül is, ha ennyire megy. – állt hátrébb Kai, és maga elé mutatott. – Tessék.

- Ezer örömmel. – mondta Kibum lassan, majd a neki adott hely közepére állt. A zene körbe ment, így csak be kellett csatlakoznia. Tökéletesen eltáncolta, mint mindig, és Kai tekintetében a teljes mértékű felmérés tükröződött.

Miután véget ért, Kai pár másodpercig csak nézett Kibumra összeszűkült szemekkel.

- A második forgásnál a lábad jobban ki kellett volna fordítani. – vetette oda neki egy szúrós pillantás kíséretében, majd elment a terem elejébe.

Ez most azért volt… azért?

*

Este a koleszban még gyakoroltam a táncot a szobánkban, mert nem szerettem volna beégni holnap is. Kezdtem azt érezni, hogy én vagyok a legbénább, és ezt mindenképp el akartam kerülni.

Kai a szokásos időpontban érkezett meg, én pedig ekkor még javában gyakoroltam a lépéseket. Bár zeném nem volt hozzá, folyton számolgattam halkan.

- Szia Kai – mosolyodtam el, és mikor megláttam őt, azonnal eszembe jutott, hogy mit is látott ma.

- Szia – morogta oda, majd beindult a szobába, a tekintetem pedig követte mozgását.

A gyomrom liftezni kezdett, tudtam, hogy most fog kiderülni minden. Ha teljesen normális és barátságos lesz velem, akkor vége. Egész biztos, hogy nem fog engem viszont szeretni.

Kérlek Istenem…

- Mi a helyzet?

- Nem sok. – huppant le az ágyra, és a tabletjét vette a kezébe.

Sóhajtottam egyet, és ismét táncolni kezdtem a koreográfiát, miközben azon gondolkoztam, hogy vegyem rá arra,hogy kifejezze a csókkal kapcsolatos véleményét. Mégsem kérdezhettem meg tőle, hogy „Hé, amúgy mit szólsz, hogy a vécében csókolóztunk Kibummal?”.

Az egyik lépésben nem voltam biztos.

- Hé, Kai… itt milyen lépés jön? Ugye ez? – mutattam neki, majd ránéztem.

Kai tablet által világított arcára hirtelen egy széles, általam még sosem látott, határozottan nem őszinte, de legalább gúnyos mosoly jelent meg.

- Miért nem kérdezed meg az új profi haverodat, Kibumot? – A gúny immár hangsúlyából is sütött, majd ezután a mondat után felnézett rám a tabletjéből. Gyönyörű, fekete szeme most olyan jeges, szúrós tekintetet rejtett maga mögött, hogy egy pillanatra tényleg lefagytam. - Úgyis olyan extrán jóban lettetek. Vagy talán túl jóban - mondata után ismét visszakapta a tekintetét a tabletjére, és erősen böködni kezdte.

…Féltékeny?         

Ugye… ugye hogy az? Ez… nem lehet véletlen.

Alig tudtam visszatartani a vigyoromat, ami bennem fickándozott.

- Mi? Ezt meg… hogy érted? – próbáltam értetlenül pislogni rá.

- Ne játszd már a hülyét, ha már a vécében, nyilvánosan smároltok, elég nyilvánvaló hogy mindenki látja… úgy is olyan okos volt a próbán, ne tőlem kérdezgess, hanem tőle. – ismét böködte a tabletjét, és határozottan láttam rajta, hogy frusztrált, és ideges. Még sohasem láttam ilyennek… és bár ezek mint negatív érzelmek, most mérhetetlen örömmel töltött el, hogy megjelentek.

Féltékeny. Féltékeny!             

Elfordultam a fal felé, és ajkamba harapva kiengedtem diadalittas vigyoromat. Testemben szétáradt a hirtelen feltörő endorfin, és rettenetesen feldobódtam. Hirtelen határozottnak, és erősnek éreztem magam, és vigyoromat puszta mosollyá visszatuszkolva újra Kai felé fordultam, felszegett fejjel.

- Féltékeny vagy?

Kai felkapta mondatomra a fejét, és meglepetten nézett rám.

- Mi?

- Azt kérdeztem, hogy féltékeny vagy-e Kibumra – lépdeltem közelebb hozzá. Olyan bátornak éreztem magam, mint talán eddig még soha. Mintha azt éreztem volna, hogy végre, végre én vagyok az erősebb fél… aki zavarba hozhatja a másikat. Igen… határozottan zavarban volt, mert az arca pirosas formát kezdett felölteni.

- Mi? Féltékeny? Dehogy is! – nézett ide-oda, csak a szemembe nem, majd zavarában nagyot nyelt.

- Valld be! – mondtam neki immár teljes szélességű vigyorral a képemen. Minden egyes másodperccel egyre inkább bebizonyosodott, hogy igazam van, és én ezt rettenetesen élveztem.

- Te megőrültél!

- Valld be! – böködtem immár a vállát, miután lehuppantam mellé az ágyra. Kicsit vissza is hőkölt, és szinte láttam a szemében, hogy megijedt.

- Hagyjál! – mászott kicsit hátrébb az ágyon, én pedig utána.

- Valld be!

- Nem!

- De igen! Valld be!

Kai már szinte hátra feküdt az ágyon, én pedig egyre közelebb és közelebb hajoltam hozzá. Még én sem hittem el, hogy hogy vagyok erre képes, de valami mégis rávett, hogy ezt tegyem. Mintha részeg lettem volna… csak józanul.

- Valld be. – suttogtam immár az arcához egészen közel. Kai mellkasa amelyen támaszkodtam, egyre szaporábban emelkedett fel-le, szemei csillogtak, és tekintete rémült volt. Azonban tudtam, hogy ez a rémület magában rejti azt a hatalmas jégpáncéllal védett vágyat, amelytől engem már szinte csak egy milliméter választott el.

Az én szívem is hatalmasakat dobbant, de engem nem zavart. Elvesztem a pillanat varázsában, tekintete és közelsége tengerében. Lassan lehunytam a szememet, és már csak egy hangyányit hajoltam közelebb hozzá.

- Valld… be… - suttogtam végül ajkára.

24. rész - A Jégkirályfi

Tanítás után most kivételesen nem a parkba, vagy vissza a koleszba indultam, hanem Kaival tartottam a táncos folyosóra. Szobatársam már szinte vakon, céltudatosan baktatott egyenesen a célunk felé, míg én alig tudtam merre kell menni, mert szinte sosem jártam még ott. Győztem loholni utána.

Széles hátát nézve még mindig képtelen voltam kiverni a fejemből a tegnapi történéseket, és az egész fejem egy katyvasz volt. Reményekkel és ellenérvekkel teli katyvasz, amelynek mindenképp pontot szerettem volna tenni a végére.

Egyben izgultam egyáltalán azért is, mert újból táncolnom kell majd, valamint a Kibumos akció miatt is. Bár sosem volt olyan nagy bajom az ismerkedéssel, olyat még nem csináltam, hogy kifejezetten valami céllal a hátam mögött tettem volna azt. Mi lesz ha a srác komolyan veszi a dolgot? Ah, egyáltalán még azt se tudom mit fogok pontosan csinálni… vajon meddig kell elmennem hogy féltékeny legyen?

Nem tudom, máris kezdem megbánni az egészet…       

A férfi öltözőbe betérve mindenki ismerősként köszöntötte Kait, és mikor észrevettek engem is, minden tekintet rám szegeződött, egy pár másodpercig elidőzött rajtam, majd halkabb, tartózkodóbb hangnemmel nekem is köszöntek, én pedig illedelmesen meghajoltam.

Olyan embereket láttam, akiket már rég ismertem látásból, de halvány gőzöm se volt róla hogy táncosok. Meg is lepődtem egy-két emberen, akiről egyáltalán nem gondoltam volna. Például ott volt az a csávó, akire rá vannak tapadva a csajok, mert stílusos (és Kai egyszer megbámulta a seggét a szemem láttára az ebédlőben). Most már értem miért van ráakadva minden csaj, a táncosokat minden lány bűvöli.

Egész sokan voltak, és gondoltam, hogy talán nem csak én leszek az egyetlen újonc – legalábbis reméltem, mert különben mindenki engem fog bámulni. Szerényen leültem egy üresebb padra, és pikk-pakk átöltöztem.

Lassan mindenki beindult a terembe, és mikor Kai ment, vele tartottam. Jó nagy terem volt, az egyik fal teljesen tükör volt. A padló és a fal is tiszta fehér volt, nem volt bent semmi, csak a többi falnál balett korlát, valamint egy szekrény a zenelejátszónak. Már most elkezdtek nyújtani az emberek, valaki kicsit ugrált, valaki a földön ülve csaknem spárgába ment le, vagy csak szimplán a karját nyújtotta jobbra-balra. Kicsit nosztalgikus hangulatba kerültem ettől az egésztől.

Bámészkodásomat Chen szakította meg a szokásos tehénkedve vállam átkarolásával.

- Héé Luhan! De jó téged itt látni! Be vagy rezelve, mi? – vigyorgott kárörvendően.

- Szia Chen. Berezelve? Hm.. nem. Vagyis. Igen.

- Nyugi van – vert hátba – nagyon könnyű lesz. Én nem vagyok táncos, mégis meg tudom csinálni a mozdulatokat, úgyhogy neked is menni fog. – Ezután kicsit közelebb hajolt a fülemhez. – Tudod melyikük Kibum?

Megráztam a fejem.

- Ő ott, a jobb sarokban, aki épp karkörzést csinál. A szőke. – mutatott oda észrevétlenül Chen,  mire az én szemem is megállapodott az személyen. Mikor realizáltam, ki az, meglepődtem.

Ő Kibum?! A stílusos csávó, akit mindig lebuziznak, és mennek utána a csajok?!

Hát akkor nem csoda hogy folyton lebuzizzák, mivel tényleg az…

- Gyere, menjünk körbe a teremben kicsit. – mondta Chen, és elindult.

Bemutatott egy pár ismerősének, mint új táncost a csapatban. Köztudott, hogy a táncosok általában nagyképűek, vagy legalábbis annak tűnnek, amíg az ember meg nem ismeri őket. Valaki szó szerint végigmért engem, valaki pedig csak szerényen mosolyogva mutatkozott be nekem. Én minél több emberhez mentem oda, annál jobban megilletődve éreztem magam. Aztán odaértünk a jobb sarokhoz, zavartságom elszállt, és erőt vettem magamon. Érdeklődve néztem a szőke srác alakját, aki abban a pillanatban épp háttal volt, és a vállát nyújtotta.

- Hé, Kibum! – szólt Chen neki, mire megfordult.

A srácnak olyan arca volt, mint egy porcelánbabának. Szőke haja enyhén a szemébe lógott, fülében fülbevaló díszelgett, és mintha még smink is lett volna rajta. Egy laza, mintás fehér póló volt rajta, és rövidnadrág, ami bár teljesen átlagos volt, neki valahogy még mindig jobban állt, mint a többieknek.

- Bemutatom Luhant, ő az osztálytársam, és beállt hozzánk háttértáncosnak. – mondta Chen a vállamat fogva.

Mikor rám siklott Kibum tekintete, egy pillanat alatt valamiért azt éreztem, hogy szinte jéggé fagyaszt. Egy milliméternyit sem húzódott felfelé szájának széle, tizedmásodpercnyi idő alatt végigvizslatta lényem, majd egy aprót bólintva bemutatkozott.

- Kibum vagyok – mondta halkan és ridegen.

- Szia, az én nevem Luhan – hajoltam meg illedelmesen, mint mindenkinek, bár vele szemben már most kezdett minden reményem elszállni.

HOGY férkőzzek közel egy ilyen jég királyfihoz??!

 Ezután visszafordult Chenhez, akire már hajlandó volt egy enyhe mosolyt megejteni.

- Na, már kezdődik is a móka – nézett át Chen válla fölött, mire mi is odafordultunk. Valóban, a rendező megjelent a színen, és a tükör elé állt a tömeg felé fordulva. Nagyokat tapsolni kezdett, mire a zsibongás megszűnt a teremben.

Megkezdődött a próba. A terem elején fix helyeket állított be – Kaival az élen – hátul pedig azt mondta, nagyjából jók is vagyunk úgy ahogy vagyunk, és Kibum maradjon is ott ahol van, hogy segíthessen az újaknak. Halelluja - gondoltam magamban, legalább a sors annyival kegyeskedik, hogy ennyi könnyebbséget ad nekem. Legalább nem kell odamennem hozzá konkrétan, mert itt van rögtön mellettem.

Csak egy mozdulatsort kezdtünk el megtanulni, egyenlőre semmi bonyolultat, viszont jó hosszút, és rövid idő alatt. Látszott hogy elszoktam a tánctól, kicsit nehéz volt memorizálnom rögtön ennyi mindent. A végére már a lábam is fájni kezdett.

Kait figyeltem a távolból, és rettentő profin csinálta. Kibum is az volt, így én magamat nézve a tükörben el is szégelltem magam, hogy mit keresek itt. Bár megcsináltam mindent, mégsem volt olyan, mint az övéké. Ami megnyugtatott, hogy rajtam kívül is voltak hasonló szintű emberek, mint én.

A próba másfél órás volt, szinte szünet nélkül. Jól kifáradtam a végére, és bár kerestem az alkalmat hogy kapcsolatba kerülhessek Kibummal, nem igazán volt. Annyi, hogy a végén én elköszöntem tőle, mire ő csak bólintott egyet nekem.

Kai persze megint késő estig bent gyakorolt, én pedig elütöttem az időt a könyvtárban a tanulnivalóval. Bár egyáltalán nem tudtam figyelni, mert még mindig az a mondata villódzott a fejemben.

A másnapi próba már sokkal hosszabbnak ígérkezett. Kibummal újból köszöntünk egymásnak, mikor találkoztunk. Talán kevésbé tűnt jegesnek mint azelőtt, leginkább közönyös volt.

Vért izzadtam a próba első felében, mert alig emlékeztem az előzőre, és szinte azonnal még újabb elemeket tanultunk. Kezdtem égni, és már azt gondoltam, hogy fogom magam, és kisétálok onnét inkább. Kibum mellett egy újszülött kisgida lépései is összeszedettebbnek tűntek, mint az én táncmozdulataim… ráadásul nem elég, hogy a memóriám vacakolt, de a lábaim is fájtak az izomláztól, valamint az egész lábfejem és lábujjaim sajgott minden lépésnél.

A szünetben kifulladtan kortyoltunk bele innivalónkba. Míg mindenki letelepedett vagy csak álldogált, én a kis szabadidőt kihasználva megpróbáltam gondolataimban összeszedni a tánclépéseket, és átismételni. Közben oda-odapillantottam a terem elejébe, és Kai, mint fontos ember épp a rendezővel beszélgetett, az egész próba alatt hátra sem nézett.

Hogy fogom én ezt az egészet kivitelezni? – gondoltam, majd folytattam az ismétlést.

Kibum a mellettünk lévő falnál támaszkodott, és éreztem, hogy az én bénázásomat nézi. Igazából szörnyen éreztem magam, de az volt bennem, hogy legalább talán kapcsolatba kerülök vele.

Az egyik lépés után egyszerűen nem tudtam mi van. Többször eltáncoltam egymás után, de egyszerűen nem jött a lábamba a következő mozdulat, majd mérgemben dobbantottam egyet.

- Ya! – szólt hirtelen egy hang a bal oldalam felől, mire odanéztem, és láttam, hogy Kibum közeledik hozzám komoly arccal. – Ez után ez jön. – mutatta a mozdulatot.

- Oh – pislogtam párat, majd elvigyorodtam. – A francba, tényleg… köszönöm, Kibum! – mosolyogtam rá barátságosan.

- Ah, komolyan – csóválta a fejét – ha valamit nem tudsz, szólj. Különben le leszel maradva!

- Rendben – bólogattam – köszönöm!

Kibum halvány mosollyal bólintott egyet. Segítőkésznek tűnt, annak ellenére ami az arcán tükröződött.

- Van még valami, ami nem tiszta?

- Hát, ami azt illeti, az egész amit tegnap tanultunk egy katyvasz a fejemben. – nevettem zavartan a tarkómat megvakarva.

- Na, akkor gyorsan ismételjük át, amíg van idő, gyere. – jött oda mellém, és belekezdett a magyarázásba rögtön.

Egyáltalán nem erre számítottam tőle. Azt hittem, hogy alig fogok tudni hozzá szólni pár szót is, de ehelyett ő jött oda hozzám. Bár ha az arcára néztem, még mindig nem tudtam leolvasni róla egy érzelmet sem, a tettei mind arra utaltak, hogy egy barátságos, közvetlen srác, és rendkívül határozott. Érdekes fazonnak tűnt.

- Uh, köszönöm azt hiszem most már nagyjából menni fog, legalábbis remélem. Ah – kaptam oda a lábfejemhez, és lassan leültem a földre.

- Mi van, megrándult?

- Ah, nem, csak… azt hiszem ez a cipő már nem jó rám. Bár nem érzem hogy különösebben szorítana, valamiért mégis fáj benne a lábam. Pedig régen évekig ebben táncoltam.

- Akkor talán venni kéne újat nem? – ült le mellém.

- Valószínűleg. Szerintem a következő próba előtt el is megyek valamikor a plázába, mert ebben nem bírok ki még egy edzést – masszíroztam fájdalmasan a lábfejemet.

- Holnap megyek vásárolni én is, nem megyünk együtt? – tette fel hirtelen ezt a kérdést, mire én meglepetten néztem rá. Az arcán továbbra is semleges kifejezés ült, úgy kérdezte, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, holott azért mégis érdekes, hogy összesen tíz percet nem beszélt velem életében, de már vásárolni hív magával. Egyre érdekesebbnek találtam a srácot.

- Hogy… együtt? Öh… persze! Menjünk, miért is ne? – mosolyodtam el.

- Jó, akkor tanítás után találkozunk majd a suli előtt – közölte, majd fel is állt a helyéről, ahogy mindenki – mivel a rendező ismét tapsolni kezdett, jelezvén, hogy folytatjuk. Fájdalmasan feltápászkodtam én is, és valahogy túléltem a próba hátralévő részét.

Másnap nem volt próba. Sehun panaszkodott, hogy még a szünnapon se megyek el vele kosarazni.

- Miért? Mit csinálsz délután, hogy nem tudsz jönni? – kérdezte nyűgös hangon.

- Én? Hát… vásárolni megyek – mondtam bizonytalanul, és azon gondolkoztam, vajon elmondjam-e, hogy kivel. Leginkább a nem felé tendált az eszem, mivel Sehun is tudja hogy meleg vagyok, és ő is folyton annak hiszi Kibumot mikor meglátja, ezáltal biztos voltam benne, hogy el fog kezdeni magában kombinálni.

- Vásárolni? Mit? Elkísérjelek?

- Öhm, az a helyzet, hogy… - ajkamba harapva pörgött ezerrel az agyam, hogy most rögtön valami jó okot kitaláljak, miért ne jöjjön. - …nem szeretném ha velem jönnél, mivel… neked is veszek valamit, ami meglepetés lesz! A szülinapodra!

Sehun felvonta az egyik szemöldökét.

- A szülinapomra? De Luhan, az csak egy hónap múlva lesz!

- Igen, de… ezt előre meg kell vennem – nyeltem egy nagyot, éreztem, hogy rezeg a léc alattam.

- Oh, akkor ez valami baró ajándék lesz – vigyorodott el lelkesen Sehun. – Milyen rendes vagy Luhan! – borzolta össze a hajamat.

- Héé, ezt ne – vettem el onnan a kezét, és megigazgattam a frizurám.

*

Nagyot sóhajtva álldogáltam a lépcső aljában, és körbe-körbe nézegettem, hátha feltűnik valahol Sehun, és meglát. Kibum még mindig nem jelent meg, pedig már öt perce vártam rá.

Lehet hogy elfelejtette? Vagy egyszerűen nem érdekli és közbe jött valami neki?

Nem tudtam mennyire bízhatok benne, hiszen szinte egyáltalán nem ismertem.

Egy perc elteltével vállamon való bökdösés zökkentett ki bambulásomból, mire egy pillanatra megugrottam.

- Bú – szólt Kibum. – Mehetünk?

Hátra fordulva megpillantottam porcelánbaba arcát. Szőke haja egy fekete kalap alól lógott ki, ehhez egy érdekes mintázatú pulóvert viselt, mely alól szintén érdekes, szinte teljesen elütő mintázatú gallér lógott ki, mégis, rajta nem tűnt ízléstelennek. Miután egy pillanat alatt végigmértem aznapi kinézetét, én is üdvözöltem őt.

- Ah, szervusz Kibum! – biccentettem. – Igen, indulhatunk.

Alig vártam hogy kiérjünk a suli környékéről, hogy az emberekben nehogy pletykák keltődjenek. Azt nem bántam volna ha Kai meglát bennünket, de sajnos nem láttam sehol.

Kibum sokat kezdett érdeklődni felőlem, főleg a táncos múltam felől. Úgy kérdezgetett engem, mint valami riporter, kérdés kérdés után, és nem zavartatta magát egyáltalán. Igen, ez volt rá leginkább a jellemző: hogy semmi miatt nem zavartatta magát. Néha én is közbeszúrtam egy-egy neki szánt kérdést, amire válaszolt is, de aztán újból áttért arra, amire ő kíváncsi rólam.

Rögtön betértünk egy cipőboltba, ahol kiválasztottam magamnak egy cipőt, és felvettem az egyik lábamra, a másikat pedig a kezemben tartottam, felhúzásra készen.

- Ez rettenetesen néz ki – mondta.

- Hogy… mi? – pislogtam rá. – De hát miért?

- Nem, ez nem illik hozzád – vette ki a kezemből a cipőt, és visszatette a helyére.

- De hát-

- Próbáld fel ezt – nyomott a kezembe egy másikat.

- Hát… jó – vontam vállat, majd felpróbáltam a másik lábamra. A tükör elé állva megállapítottam, hogy valóban jobban áll, mint a másik, és le voltam nyűgözve, Kibum vajon ezt honnét tudja? Bár, tulajdonképpen ha saját magán van érzéke a divathoz, akkor máson is.

- És tényleg jobb! Wow… kösz Kibum! Ezt megveszem, ez király, és kényelmes is! – kipróbáltam benne egy-két tánclépést is, majd mikor teljesen megbizonyosodtam róla hogy jó, visszavettem a saját cipőm és megvettem a pénztárnál.

- Neked mit kell venned? – kérdeztem tőle, mikor kijöttünk a boltból.

- Hát… még nem tudom – mondta a boltok felé nézelődve, mire felvontam a szemöldököm.

Nem tudja..? De akkor minek jött?        

- Menjünk be oda – mutatott az egyik bolt felé.

Key nézegetni kezdte a ruhákat, de egészen nagy komolysággal. Akár csak egy szakértő, válogatta őket, és összeszedett egy különböző ruhadarabokból álló szettet.

- Ezeket próbáld fel – nyomta hirtelen a kezembe őket.

- MI?! De hát én nem akarok ruhát venni! – nyújtottam vissza őket neki azonnal. Egyébként se voltak olyan ruhák, amelyeket én bármikor is felvettem volna.

- Na, nem halsz bele! Meglátod jó lesz! – noszogatott, majd a próbafülke felé kezdett húzni.

- De ennek nincs értelme, úgyse veszek ruhát!

- Na, nyugi van, bízz bennem – mosolyodott el. – A cipő is jó lett, nem?

- Aish, na jó – mentem végül bele.

Ez… a farmer… rettenetesen szűk – gondoltam magamban, mikor ott álldogáltam a tükör előtt letaglózva a saját látványomtól. Nagyon kényelmetlen volt és zavarba ejtő, de… de… tetszett. Tetszettem magamnak benne valami oknál fogva. Ezen kívül az ing és a divat nyakkendő, amit kiválasztott, szintén fantasztikusan álltak. Úgy néztem ki, mint egy modell! Pedig… magamtól sosem vettem volna fel semmi ilyesmit.

- Na, milyen? – kérdezte a függöny mögül, és hangján hallottam, hogy mosolyog.

- Hát… nézd… nézd meg – mondtam félénken, majd lassan elhúztam a függönyt, és a fülkével szembeni tükörben is megnéztem magamat.

- Csak nem tetszik? – kérdezte vigyorogva az utolsó szavát kissé elhúzva, és mellém állt. A tükörben arcára néztem, és némán bólogattam.

- De nem veszem meg, mert nincs rá elég pénzem – mondtam gyorsan, majd újból behúztam a függönyt.

Míg én lehámoztam magamról a ruhákat, Kibum össze is szedett magának pár darabot, amit meg is vett. Szegecses bakancs, csíkos rövidnadrág, piros kalap… volt itt minden, amit én soha a büdös életben meg nem vennék magamnak.

Kibummal még bementünk egy-két boltba, és végül egy fagyizóba is beültünk. Most már teljesen feloldódott minden feszültség közöttünk, és bátran beszélgettünk. Jégkirály-arca is csak akkor tért vissza, ha valamit akart, és közölte azt. Nem igen lehetett vele kompromisszumot kötni, az tény.

- Aish, haza kéne menni, vagy ezer házi… - néztem az órámra fancsali képpel. Tényleg lett volna még kedvem maradni.

- Az gáz – húzta el a száját Kibum. – Akkor menj és csináld meg őket, aztán ha kész vagy, beülünk valahová.

- Tényleg? – néztem rá. Nem hangzott rosszul az ötlet, és téynleg kedvem volt hozzá, így simán válaszoltam. – Oké! Akkor ha kész vagyok, felhívlak. Úgyis számot cseréltünk.

- Oké. Nekem most mennem kell, el kell intéznem egy-két dolgot még. Akkor este! – mosolyodott el talán eddig a legbarátságosabban. Intett egyet, mire én visszaintettem, és ő el is ment.

Én is elindultam vissza a koleszba. Jobban belegondolva az egészbe, furán éreztem magam, hogy még csak tegnap ismertem meg, és máris ennyi időt töltök vele egyszerre.

Talán… bejönnék neki?! Bár... nem láttam rajta semmi ilyen jelet úgy különösebben, nála mégis úgy érzem, nem lehet tudni biztosan… Mit tegyek, ha igen? Én nem őt akarom, hanem Kai-t!

23. rész - A nagy terv

Ahogy felébredtem, már rögtön az előző napi eset nyilallt bele emlékezetembe. A velem szemben lévő üres ágyra néztem, és sóhajtottam egyet.

Az osztályterembe érve is rögtön Kaira néztem, és ugyanolyannak tűnt, mit mindig. Mikor köszöntem mindenkinek, ő is köszönt, de csak felnézett egy pillanatra, és már bújta is tovább azt az imádott táblagépét. Sehun a tegnapi óta kicsit máshogy nézett rám, és ez látszott is rajta mikor üdvözölt. 

Kai egészen morcosnak tűnt a nap folyamán mindvégig, és most ebéd közben is sokkal szótlanabb volt. Egymáshoz nem is szóltunk egy szót se szinte. Nem éreztem hogy kifejezetten neheztelne rám, inkább… közömbösnek tűnt. Mintha kezdene „visszaesni” a nyíltsága, és jól tudtam, hogy ennek én vagyok az oka. Egyre jobban kezdtem magam utálni.

A nap végén Chen mondta, hogy pont ő is jön vissza a koleszba, így együtt indultunk el. Észrevettem rajta már a buli óta, hogy bármikor valahol véletlenül kettesben vagyunk Kaival, vagy ketten beszéltünk valamiről, Chen kíváncsi, sejtelmes tekintettel pillantgatott ránk, és gondoltam, hogy most, hogy ketten vagyunk, előhozza a témát.

- Amúgy… Kai elég szótlannak tűnt ma, nem? Máskor többet szokott beszélgetni velünk. – kezdett bele.

- Hát én nem tudom… nem figyeltem – füllentettem neki, a cipőm orrát vizslatva séta közben.

- Luhan… olyan nincs hogy te nem figyeled – vigyorodott el, és ő is elnézett rólam az utunk irányába, messzire.

- Jó, úgysem úszom meg, úgyhogy elmondom. – sóhajtottam vállat vonva. Talán még örültem is neki, hogy valakivel megbeszélhetem. – Tegnap kicsit összeszólalkoztam vele, vagy nem is tudom. Tudod, mostanában ő sokkal nyíltabb lett. Yixing is mondta – aki mellesleg gyerekkora ismeri őt -, hogy Kai valójában ilyen. – Kapcsolt egyet az agyam, és eszembe jutott, hogy Chen valószínűleg nem tudja, hogy Kai is meleg, illetve hogy a szerelme meghalt. – Csak történt… valami, amitől ő bezárkózott. Talán most kezdi a dolgot kiheverni, és ezért kezd nyíltabb lenni.  Velem szemben is az, és hogy ilyen, még jobban fáj nekem. Tudom, hülye vagyok… de rettenetes úgy együtt élni azzal akit szeretsz, hogy tudod, sosem fog téged viszont szeretni… és akármennyire is szeretnél barátként tekinteni rá, nem megy. Ezt közöltem vele burkoltan… és azt mondtam hogy… - visszagondolva a mondatomra megint egyre jobban elszégyelltem magam, és beszédhangerőm csökkenni kezdett. - …hogy még az is jobb volt mikor zárkózottabb volt.

Chen hangosan kuncogott egyet.

- Most meg min nevetsz? – néztem rá.

- Yixing… mit mondott még neked róla?

Hű… ez kezd egyre bonyolultabb lenni. Arra is gondolnom kell hogy Chen mit tud Kairól,és hogy mit tud arról, hogy én mit tudok. Jesszusom, miért kellett ebbe a beszélgetésbe belekeveredni?!

- Hát öhm… nemm túl sokat… - hantáztam.

- Hát, akkor hadd mondjam el neked Luhan koma – karolt át sétánk közben – hogy Yixing úgy ismeri a mi Kainkat mint a tenyerét, és totál közölte velem, hogy szinte biztos, hogy ő is beléd zúgott, mint vak ló a szakadékba.

MI VAN?!

- Mi.. de… ezt honnét..? – pislogtam zavartan.

- Luhan, ez nyilvánvaló, lehet hogy te nem emlékszel tisztán, de én se táncolnék azzal akivel csak haverkodni akarok úgy, mint ahogy az este táncolt veled Kai. Úgy nevetett veled, úgy nézett rád, hogy már mielőtt Yixing közölte velem ezt, akkor éreztem hogy Kai se közömbös a pasik iránt, és egyben irántad.

- Én… én miért nem éreztem ezt?! Miért nem, talán... túl sokat ittam?

Aish! Miért kellett annyit innom?! (Bár ha nem ittam volna, nem is mertem volna vele táncolni.)

- Tudod miért nem hitted el? Mert mindig is kishitű voltál és most is az vagy. Nem szabad Luhan! Sose lehetsz biztos semmiben. Nem vagy biztos benne hogy viszont szeret-e? Hát akkor bizonyosodj meg róla! – bökött vállon.

Már rákvörösre égett a fejem.

- De… de hogyan? – motyogtam magam elé.

- Hmm. – vigyorodott el Chen, és már láttam is a szeme huncut csillogásában, hogy kiötlött valamit. Kicsit közelebb hajolt a fülemhez, és halkan megszólalt: - Tedd féltékennyé.

- Na persze!! – hajoltam távolabb tőle, és felháborodva néztem rá.

- Persze nélkül. Nekem máris van egy terv a fejemben – tette karba kezeit elégedetten, majd lassan oda is értünk a kolesz kapujához. Már nyúltam is volna a nagy kilincshez, de Chen megfogta az alkarom, és a mellettünk lévő padra rántott váratlanul. Megszeppentem pislogtam rá.

- Luhan! Ki akarod deríteni hogy Kai viszont szeret-e?

Mindennél jobban! MINDENNÉL!

- Igen!

- Akkor most vagy soha hallgass rám. Én ismerem az összes táncos pereputtyot a musicalek kapcsán, akikkel Kai is együtt táncol egy csoportban. Van egy srác, akiről teljesen biztosan tudom hogy meleg, és nagyjából úgy mindenki, ezzel együtt Kai is. Ne érts félre, egyáltalán nem jöhet be neki, mert nem látszott rajta soha, és a srác is inkább féltékeny rá a tudása miatt, mint sem tetszik neki. A lényeg: kapcsolatba kellene lépned ezzel a sráccal, és csak egy-két olyan kósza gesztust elejtened Kai előtt, amitől rögtön beindul az agya, hogy átpártoltál. Ha ezután ellenszenvesnek véled, akkor nyert ügyed van. Érted?

- Te jó ég. – dőltem hátra a padon az ég felé nézve, és kifújtam lassan a levegőt tüdőmből.

- Akár azt is csinálhatod, hogy a most induló musicalbe te is beszállsz háttértáncosnak. Úgyis mindig kevesen vagyunk, és te jól táncolsz. Így legalább könnyű volna kapcsolatba lépned Kibummal – így hívják egyébként.

Legbelül még jó bulinak is ígérkezett az egész, a tánc mindig is kicsit hiányzott nekem. De az egész annyira képtelenségnek tűnt, és túlságosan nyúlnak éreztem magam hozzá…

Nem. Végre valaminek el kell dőlnie. Nem veszthetek semmit, ha megpróbálom, csak talán választ kaphatok végre arra, ami már régóta felemészt.

- Jó. Benne vagyok. – csaptam a térdemre, és kihúztam magam.

*

Este újból találkoztam Kaival.

- Hali. – köszönt. Már ebből tudtam, hogy még mindig nincs valami rendben vele, mert mostanában már nem így köszönt, hanem sokkal barátságosabban, és még mosolygott is rám. Istenem, hogy mondhattam hogy jobb volt így!

- Figyelj, Kai... – álltam fel a székemről. – Én… sajnálom a tegnapit. Egyáltalán nem úgy értettem.

- Semmi gond, tudom… - mondta, majd hirtelen halkan felcsendült egy Michael Jackson szám. Valószínűleg a telefonja lehetett az.

Kicsit elröhögtem magam, és mivel nagyon idegesített ez a feszült légkör, valamivel meg akartam nevettetni Kait, amire tökéletes volt az én idióta, béna moonwalkozásom. Neki is álltam, amíg ő csak eszeveszetten kereste a telefonját, ami valahol a táskája mélyén lehetett. Mikor érzékelte az intenzív mozgásomat, odapillantott, és szája szélén végre megjelent egy mosoly, amely tényleg igaz volt. Láttam hogy próbálja visszatartani, de elröhögte magát, amitől én is rettentő boldog lettem. Végre!

- Állj le, így sose fogom megtalálni a telefont! – nevetett, majd hirtelen előkapta a készüléket, és a kijelzőre nézve felvonta szemöldökét. – Yixing? – motyogta maga elé, majd gyorsan felvette.

- Halló?

Ekkorra már én is abbahagytam a bohóckodást, és lehuppantam az ágyamra. A Yixing név hallatán én is izgatott lettem, így próbáltam hegyezni a fülem titokban, hátha véletlenül elcsípek valamit a beszélgetésből – bár Yixing beszédjéből semmi nem hallatszott, akármennyire is próbálkoztam.

- Honnan tudod a számomat? … Ja, na mindegy. Mi a helyzet? … Aha, jól vagyok. … Hogy Lu..? Ja… hát ő is… - pillantott rám egy tizedmásodperc erejéig majd vissza a falra. - gondolom. … Mi? Figyelj ezt… muszáj épp pont most megbeszélnünk? … Igen. … Aish… - Kai hirtelen felállt az ágyról, és kiment a folyosóra. Én már teljesen tisztába voltam vele hogy én leszek a téma, így szinte magamtól settenkedtek oda lábaim az ajtóhoz. Résnyire kinyitottam, és kinéztem. Kai a szobánktól pár méterre lévő barna fotelek egyikében foglalt helyet, és csökkentett hangerőn beszélt. Nagyon élesen figyeltem minden szavára, és szerencsére mivel mindenhol síri csönd volt már, csak őt hallottam, és pont azon a határon táncoltam, hogy még értettem is.

Kai egy ideig csak hallgatott a telefonba, majd sóhajtott egyet.

– Most erre nem tudom mit mondjak, Yixing. … Nem… nem arról van szó, hogy nem tudnám szeretni.  – A szívem hatalmasat dobbant, és utolsó szava újra és újra visszhangzott a fejemben.

Jól hallottam? Ez komoly? Azért mondta? RÁM mondta?

- Csak… egyszerűen nagyon nehéz nekem ez, tudod? Még ha Taemin már nem is él… minden ilyen mozzanatommal, még a gondolataimmal is bűnösnek érzem magam, és úgy érzem, megbántom őt. – Kai pillantásában fájdalom csillant meg, mikor kimondta a nevet. - Tudom… tudom hogy badarság.  De idő kell nekem. Ha egyszer úgy adódik, akkor úgyis lesz valami. De én emiatt egyszerűen még mindig képtelen lennék rá, hogy bármit lépjek. – Ezután Kai megint sokáig hallgatott, majd elmosolyodott. – Köszönöm Yixing, ez rendes tőled. Tudom, hogy nem akarsz rosszat. Te sosem akartál. … Rendben… megpróbálok. …  Jóéjt, Yixing.

Ezután Kai mosolyogva elemelte fülétől a telefont, és kinyomta. Aztán eszembe jutott, hogy ide fog visszajönni, és ha meglátja hogy én az ajtóban állok, akkor nagy valószínűséggel lesz annyi agykapacitása hogy kitalálja, hogy én itt hallgatóztam. Úgyhogy továbbra is izgatottan dobogó szívvel becsuktam az ajtót, és bedobtam magam az ágyamba, úgy csinálva, mintha én lepihentem volna.

Pár másodperc elteltével be is lépett a szobába, és a telefonját az ágyára dobta.

- Aish… - nyújtózkodtam az ágyban kényelmesen, hogy még jobban úgy tűnjön, én már rég ott vagyok. – Én úgy elfáradtam ebben a moonwalkban, hogy muszáj volt lepihennem… már majdnem el is aludtam itt.

- Hát ebben a béna moonwalkban én is elfáradtam volna – indult a fürdőbe, mire én megdobtam a fejem alatt lévő párnával.

- Na majd meglátod, hogy tudok én táncolni, úgyis jelentkeztem háttértáncosnak a következő musicalbe – mondtam neki büszkén, aztán eszembe jutott, hogy lehet hogy nem kellett volna? Bár… úgyis látni fogja, ha holnap megjelenek a próbán – már erre gondolva is görcsbe rándult a gyomrom.

- Komolyan? – vonta fel szemöldökét meglepetten, majd visszadobta nekem a párnámat. – Hogyhogy?

- Hát, tudod őhm – tettem a fejem alá, és fészkelődni kezdtem. - …csak rájöttem, hogy hiányzik nekem kicsit a tánc, így gondoltam miért ne. Chen szervezett be engem. Azt mondta kevés a háttértáncos.

- Hm. Ja, elég kevés. Egyébként… már nekem is megfordult a fejemben… többek között ezért is kérdeztem annyit a táncról tőled mostanában. De akkor Chen megelőzött. Hát… sok sikert hozzá, akkor a holnapi próbára már te is jössz, gondolom. – mosolyodott el. – Jó éjt – mondta, majd bement a fürdőbe zuhanyozni.

- Aaahhhhhjjjj – adtam ki magamból némán az iménti izgalmaimat, és izegni-mozogni kezdtem a takaró alatt. Ujjaimmal rakoncátlanul játszottam a lepedővel, és össze-vissza forgolódtam. Hát persze hogy nem tudtam elaludni, hiszen még mindig a fülemben csengett a „nem arról van szó, hogy nem tudnám szeretni” mondat, a fejemben járt az, hogy holnap újból táncolnom kell, valamint az, hogy egy totál ismeretlen meleg sráccal féltékennyé kell tennem Kait, de úgy, hogy az senki másnak ne tűnjön fel, csak neki.

Chen, mire vettél rá te engem?!