19. rész - Bulira fel!

  

Nem hittem a fülemnek.

- Hogy… mi..mmit csinálok? – pislogtam sűrűen rá.

- Na figyelj – karolt át engem Chen, és elindult velem ki az udvarra. – Gyere, beszéljünk egy kicsit ha nem bánod.

Szinte tudatlanul vittek a lábaim arrafelé, amerre Chen vezetett, mert én az agyammal csak is arra tudtam gondolni, hogy… hogyan? Miként? Le tudom tagadni? Vagy hagyjam a francba? Ez hogy lehet? Akkor azt is tudja, hogy meleg vagyok! Te jó szagú ég, tudja rajta kívül még valaki? Egyáltalán mi lesz ezután??

- Gyere üljünk le ide. – mondta Chen, majd leültünk egy padra. – Nyugi, ne parázz már ennyire – nevetett, és kicsit megrázta a vállamat.  – Az az igazság, hogy én elég jó emberismerő vagyok, és nekem ez már tavaly félév felé feltűnt.

Szóval nem Kai mondta el neki.

Nem tudtam egyszerűen megszólalni, csak a földet bámultam.

- Mielőtt még azt gondolnád, engem teljesen hidegen hagy, hogy a férfiakhoz vonzódsz. Engem csak az aggaszt Luhan, hogy tudom, hogy szenvedsz, hiszen Kai rettentő zárkózott, pedig az ember akit szeret, azzal minél közelebbi kapcsolatba szeretne kerülni…

- Ez… - szólaltam meg végül, bár magam sem tudtam, mit akartam mondani, csak kínosnak éreztem a csendet. Egy pillanatra talán elgondolkoztam rajta, hogy letagadom mégis, de aztán letettem róla, mert tudtam, hogy felesleges. Sóhajtottam egyet. - …bonyolult. Én… nem akarok ezzel foglalkozni.

- Ez nem egy ilyen dolog – fordult jobban felém Chen, mire már én is fel-felnéztem a tekintetébe. – Az ember életében a szerelem egy központi dolog. Egy olyan dolog, amelyre az ember ha akar, ha nem, gondol, és mindig vágyik valamire vele kapcsolatban. Úgyhogy Luhan… én csak annyit mondok. Kérlek, próbálj meg boldog lenni és a boldogságod útján végigvágni. Lehet hogy nehéz, de ne add fel. Rendben? – mosolyodott el a vállamat megfogva, mire én félénken bólintottam egyet.

- Ugye… ugye más nem tudja rajtad kívül? – kérdeztem félénken.

Chen azonnal megcsóválta a fejét.

- Az egészen biztos, hogy én senkinek nem mondtam egy szót sem, és nem is fogok. Szerintem nem is vette észre rajtam kívül senki. Én is csak azért, mert nagyon sok testbeszéddel és ilyesmivel kapcsolatos dolgot tanultam, és ezekből leszűrtem. Na meg – húzódott féloldalas mosolyra a szája – azért, senki másra nem néztél úgy és annyi ideig, mint rá.

Elpirultam, és nem bírtam állni Chen tekintetét.

Ezt alig hiszem el… Chen tudja…

- Én igazából… nem is tudom, mit mondjak. – mondtam.

- Semmit. Miattam ne aggódj, viselkedj úgy, ahogy eddig is. Számomra ez nem számít, te is tudod.

Enyhén elmosolyodtam.

- Kösz, Chen.

Egy pillanatra elgondolkoztam Sehunon, hogy vajon Ő mit szólna, ha kiderülne rólam az igazság – azok után amiket a filmről beszéltünk ebéd közben. De ez szerencsére még nem áll fent, úgyhogy egyenlőre marad minden a régiben.

- Jut eszembe! – szólalt fel hirtelen Chen hangosabban. – Nem csak erről akartam veled beszélni, hanem egy égetően fontos dologról is, amit majdnem elfelejtettem. A héten lesz a szülinapom, és szombat este házibulit rendezek. Kötelező a megjelenés, már Kainak is szóltam! Nem kell ajándék, meg semmi, csak a társaságotok. Én mindenről gondoskodom. – kacsintott egyet. – Tudod hogy hol lakom, mert már voltál nálunk, úgyhogy esetleg jöhetnél együtt Kaival. Úgy sincs messze innét, busszal másfél-két óra az út.

- Oh, tényleg… köszi a meghívást! El tudok menni. És akkor… Kait is megpróbálom elhozni magammal.

*

Másnap ebédnél Chen már lelkesen ecsetelte, hány féle piát vásárolt be a bulira, és kiket hívott meg. Ahogy elképzeltem, valószínű, hogy jó sokan lesznek, mivel rengeteg ismerőse van.

- Este nyolcra legyen mindenki ott. Inkább kezdjük korábban a dolgot, hogy ne éjnek éjjelén legyen a hangoskodás… bár ha jól belegondolok, nem nagyon fog érdekelni. A szülinapom lesz, emberek! – mondta lelkesen vigyorogva, és hátradőlt a székben.

- Tényleg, Chen… aludni megint lehet nálad? – kérdeztem tőle.

- Naná! Annyi vendégszoba van az emeleten amennyit csak akarsz. Bár jópáran fognak még nálam aludni, így az lenne a jó ha mondjuk ketten lennétek az egyikben, hogy biztosan elférjünk. Mondjuk Kaival, vagy mit tudom én.

- Rendben. – bólogattam.

- Én amúgy… - szólalt meg Kai – nem igazán tudom, hogyan lehet oda kijutni.

- Majd jössz velünk Sehunnal egy busszal, és nem lesz gond. – válaszoltam a kérdésére barátságosan, mire ő csak bólogatott egyet.

- Ja, és hozzatok fürdőgatyát! Van medencénk, és esti fürdőzésre lehet számítani.

*

Már a távolból ki lehetett szúrni, hol van a buli, ugyanis a kapu előtt már jó sokan álldogáltak. Volt pár arc, akit ismertünk az osztályból – például Suho, vagy Kyungsoo – esetleg látásból a suliból, de teljesen ismeretlenek is voltak. Többségük srác volt, de akadt egy pár lány is.

Már most hangosan szólt a zene a házban, szerpentinekkel és lufikkal volt feldíszítve a nagy nappali, amely valószínűleg a buli fő helyiségének ígérkezik. Chen fokozott lelkesedéssel fogadott bennünket, és már a kezünkbe is nyomta a welcome drinket, amely egy kis sake volt. Kissé félve húztam le, de örömmel vettem észre hogy nem annyira erős – ráadásul direkt jó sokat ettem, mielőtt eljöttünk, hogy nehogy úgy járjak, mint a táborban.

Pár szót beszéltünk az ismerősökkel is. Kai kissé hallgatag volt, mivel ő aztán végképp nem ismert túl sok mindenkit, legalábbis beszélgetés szintjén meg végképp nem. Közülünk azért mindenki igyekezett vele is foglalkozni.

Nem telt el sok idő, de már jött is Chen szülinapi tortája, amely egy jó termetes csoki torta volt. Még csillagszóró-szerűség is díszelgett rajta a gyertyák mellett. Az egyik lány hozta be neki meglepetésként, és biztosan nem számított rá, mivel nagyon meglepődött. Miután végigénekeltük a boldog szülinapot, egy határozott levegővétellel elfújta, és így már jobban is látszott, hogy a tortán egy marcipán mikrofon van, amely nagyon találó.

Nagyon finom volt a torta, így degeszre ettem magam belőle, és ezzel még inkább akartam biztosítani, hogy ne igyam magam taj részegre. Miután megtörtént az ajándékozás, Chen felvetette az ötletet, hogy menjünk ki a kerti medencéjükbe. Mindenki áthúzta a gatyáját, és kivonultunk az udvarra.

Nem voltak szegények, eleve a ház is nagy volt, hát még a medence. A kinti asztalon már sorakoztak az erősebbnél erősebb piák, melyek baljóslóan néztek velem szembe.

- Na jó, emberek, induljon be a parti! Úgy látszik azok a piák nem nagyon akarnak lecsúszni, úgyhogy segítek egy kis játékkal! – kiabált Chen, mire nagyjából mindenki figyelni kezdett rá. – Álljunk össze párba, és kakasos játékot fogunk játszani. A szabály egyszerű: aki veszít, iszik! – emelte a magasba a poharát Chen. – Egészségünkre!

Ó mamám, mi lesz itt… és még csak este kilenc óra van.

- Te, Chen, figyi… - ment oda Sehun hozzá, én pedig fél füllel hallottam csak, hogy halkan mit mond neki. – Ha nem gáz, én ezt kihagynám. Nem azért, mert nem jó buli csak tudod… a szívem miatt…

- Persze Sehun, ne hülyéskedj. Nyugodtan. – veregette  vállon. – Ne félj, neked majd kitalálunk valami mást hogy leitassunk, haha!

Én csak kétségbeesetten, fejet vakarva álltam ott a medencénél Kaival egyetemben, és figyeltem, ahogy az első párosok már küzdenek is a medence közepén. Egyszer csak az egyik vállamon egy kezet éreztem.

- Na mi ez itt, azt hiszitek megússzátok? Hát lehet hogy szó szerint megússzátok, de a játékot nem fogjátok! Tessék, tökéletes páros, te el is bírod Kait – vezetett egymáshoz minket Chen, és a medencéhez közelebb vitt. – Ők a következők!!

- Mi? De… - mondtam volna valamit, de Chen már el is illant.

Az épp küzdő csapatok egyike be is zuhant a másik nyakáról a vízbe, amely azt jelentette, hogy mi jövünk. Már intettek is nekünk, a vesztes pedig a medencéből kimászva azonnal itta is a jussát.

Kaira néztem, aki megszeppenve pislogott rám.

- Nem ismered a játékot?

- Hát nem igazán. – vakarta a fejét. – Mi is ennek a lényege?

- Hát… nem túl bonyolult. Párba állunk, a könnyebbik a másik nyakába ül, és úgy vagyunk a vízben. A másik párosnak a felső tagját kell lelöknöd a vízbe, így nyerhetünk.

- Aha… - nézett a medencébe Kai, ahol már integettek, hogy menjünk már be.

A medencébe mentünk, én pedig lebuktam a víz alá, hogy Kai a nyakamba ülhessen. Tényleg meglepően könnyű volt, bár egészen magas volt, de szálkás és vékony.

Mikor megláttam, kik vannak velünk szemben, elkerekedtek a szemeim. A „kakas” alsó része egy hatalmas állat volt, felül pedig egy még nálam is magasabb, és vastagabb srác, nagy mellszőrzettel. Kait körülbelül fogpiszkálónak tudta volna használni, úgyhogy azonnal tudtam, nekünk végünk.

Kai rövid ideig küzdött, de végül úgy nagyjából tíz másodperc múlva ugyanúgy a vízben állt mint én, immár csurom vizes hajjal. Egymásra néztünk, és sóhajtottunk.

A parton majdnem két deciliternyi vodkát kellett meginnunk, húzóra.

A mai estén mi meg fogunk halni.