23. rész - A nagy terv

Ahogy felébredtem, már rögtön az előző napi eset nyilallt bele emlékezetembe. A velem szemben lévő üres ágyra néztem, és sóhajtottam egyet.

Az osztályterembe érve is rögtön Kaira néztem, és ugyanolyannak tűnt, mit mindig. Mikor köszöntem mindenkinek, ő is köszönt, de csak felnézett egy pillanatra, és már bújta is tovább azt az imádott táblagépét. Sehun a tegnapi óta kicsit máshogy nézett rám, és ez látszott is rajta mikor üdvözölt. 

Kai egészen morcosnak tűnt a nap folyamán mindvégig, és most ebéd közben is sokkal szótlanabb volt. Egymáshoz nem is szóltunk egy szót se szinte. Nem éreztem hogy kifejezetten neheztelne rám, inkább… közömbösnek tűnt. Mintha kezdene „visszaesni” a nyíltsága, és jól tudtam, hogy ennek én vagyok az oka. Egyre jobban kezdtem magam utálni.

A nap végén Chen mondta, hogy pont ő is jön vissza a koleszba, így együtt indultunk el. Észrevettem rajta már a buli óta, hogy bármikor valahol véletlenül kettesben vagyunk Kaival, vagy ketten beszéltünk valamiről, Chen kíváncsi, sejtelmes tekintettel pillantgatott ránk, és gondoltam, hogy most, hogy ketten vagyunk, előhozza a témát.

- Amúgy… Kai elég szótlannak tűnt ma, nem? Máskor többet szokott beszélgetni velünk. – kezdett bele.

- Hát én nem tudom… nem figyeltem – füllentettem neki, a cipőm orrát vizslatva séta közben.

- Luhan… olyan nincs hogy te nem figyeled – vigyorodott el, és ő is elnézett rólam az utunk irányába, messzire.

- Jó, úgysem úszom meg, úgyhogy elmondom. – sóhajtottam vállat vonva. Talán még örültem is neki, hogy valakivel megbeszélhetem. – Tegnap kicsit összeszólalkoztam vele, vagy nem is tudom. Tudod, mostanában ő sokkal nyíltabb lett. Yixing is mondta – aki mellesleg gyerekkora ismeri őt -, hogy Kai valójában ilyen. – Kapcsolt egyet az agyam, és eszembe jutott, hogy Chen valószínűleg nem tudja, hogy Kai is meleg, illetve hogy a szerelme meghalt. – Csak történt… valami, amitől ő bezárkózott. Talán most kezdi a dolgot kiheverni, és ezért kezd nyíltabb lenni.  Velem szemben is az, és hogy ilyen, még jobban fáj nekem. Tudom, hülye vagyok… de rettenetes úgy együtt élni azzal akit szeretsz, hogy tudod, sosem fog téged viszont szeretni… és akármennyire is szeretnél barátként tekinteni rá, nem megy. Ezt közöltem vele burkoltan… és azt mondtam hogy… - visszagondolva a mondatomra megint egyre jobban elszégyelltem magam, és beszédhangerőm csökkenni kezdett. - …hogy még az is jobb volt mikor zárkózottabb volt.

Chen hangosan kuncogott egyet.

- Most meg min nevetsz? – néztem rá.

- Yixing… mit mondott még neked róla?

Hű… ez kezd egyre bonyolultabb lenni. Arra is gondolnom kell hogy Chen mit tud Kairól,és hogy mit tud arról, hogy én mit tudok. Jesszusom, miért kellett ebbe a beszélgetésbe belekeveredni?!

- Hát öhm… nemm túl sokat… - hantáztam.

- Hát, akkor hadd mondjam el neked Luhan koma – karolt át sétánk közben – hogy Yixing úgy ismeri a mi Kainkat mint a tenyerét, és totál közölte velem, hogy szinte biztos, hogy ő is beléd zúgott, mint vak ló a szakadékba.

MI VAN?!

- Mi.. de… ezt honnét..? – pislogtam zavartan.

- Luhan, ez nyilvánvaló, lehet hogy te nem emlékszel tisztán, de én se táncolnék azzal akivel csak haverkodni akarok úgy, mint ahogy az este táncolt veled Kai. Úgy nevetett veled, úgy nézett rád, hogy már mielőtt Yixing közölte velem ezt, akkor éreztem hogy Kai se közömbös a pasik iránt, és egyben irántad.

- Én… én miért nem éreztem ezt?! Miért nem, talán... túl sokat ittam?

Aish! Miért kellett annyit innom?! (Bár ha nem ittam volna, nem is mertem volna vele táncolni.)

- Tudod miért nem hitted el? Mert mindig is kishitű voltál és most is az vagy. Nem szabad Luhan! Sose lehetsz biztos semmiben. Nem vagy biztos benne hogy viszont szeret-e? Hát akkor bizonyosodj meg róla! – bökött vállon.

Már rákvörösre égett a fejem.

- De… de hogyan? – motyogtam magam elé.

- Hmm. – vigyorodott el Chen, és már láttam is a szeme huncut csillogásában, hogy kiötlött valamit. Kicsit közelebb hajolt a fülemhez, és halkan megszólalt: - Tedd féltékennyé.

- Na persze!! – hajoltam távolabb tőle, és felháborodva néztem rá.

- Persze nélkül. Nekem máris van egy terv a fejemben – tette karba kezeit elégedetten, majd lassan oda is értünk a kolesz kapujához. Már nyúltam is volna a nagy kilincshez, de Chen megfogta az alkarom, és a mellettünk lévő padra rántott váratlanul. Megszeppentem pislogtam rá.

- Luhan! Ki akarod deríteni hogy Kai viszont szeret-e?

Mindennél jobban! MINDENNÉL!

- Igen!

- Akkor most vagy soha hallgass rám. Én ismerem az összes táncos pereputtyot a musicalek kapcsán, akikkel Kai is együtt táncol egy csoportban. Van egy srác, akiről teljesen biztosan tudom hogy meleg, és nagyjából úgy mindenki, ezzel együtt Kai is. Ne érts félre, egyáltalán nem jöhet be neki, mert nem látszott rajta soha, és a srác is inkább féltékeny rá a tudása miatt, mint sem tetszik neki. A lényeg: kapcsolatba kellene lépned ezzel a sráccal, és csak egy-két olyan kósza gesztust elejtened Kai előtt, amitől rögtön beindul az agya, hogy átpártoltál. Ha ezután ellenszenvesnek véled, akkor nyert ügyed van. Érted?

- Te jó ég. – dőltem hátra a padon az ég felé nézve, és kifújtam lassan a levegőt tüdőmből.

- Akár azt is csinálhatod, hogy a most induló musicalbe te is beszállsz háttértáncosnak. Úgyis mindig kevesen vagyunk, és te jól táncolsz. Így legalább könnyű volna kapcsolatba lépned Kibummal – így hívják egyébként.

Legbelül még jó bulinak is ígérkezett az egész, a tánc mindig is kicsit hiányzott nekem. De az egész annyira képtelenségnek tűnt, és túlságosan nyúlnak éreztem magam hozzá…

Nem. Végre valaminek el kell dőlnie. Nem veszthetek semmit, ha megpróbálom, csak talán választ kaphatok végre arra, ami már régóta felemészt.

- Jó. Benne vagyok. – csaptam a térdemre, és kihúztam magam.

*

Este újból találkoztam Kaival.

- Hali. – köszönt. Már ebből tudtam, hogy még mindig nincs valami rendben vele, mert mostanában már nem így köszönt, hanem sokkal barátságosabban, és még mosolygott is rám. Istenem, hogy mondhattam hogy jobb volt így!

- Figyelj, Kai... – álltam fel a székemről. – Én… sajnálom a tegnapit. Egyáltalán nem úgy értettem.

- Semmi gond, tudom… - mondta, majd hirtelen halkan felcsendült egy Michael Jackson szám. Valószínűleg a telefonja lehetett az.

Kicsit elröhögtem magam, és mivel nagyon idegesített ez a feszült légkör, valamivel meg akartam nevettetni Kait, amire tökéletes volt az én idióta, béna moonwalkozásom. Neki is álltam, amíg ő csak eszeveszetten kereste a telefonját, ami valahol a táskája mélyén lehetett. Mikor érzékelte az intenzív mozgásomat, odapillantott, és szája szélén végre megjelent egy mosoly, amely tényleg igaz volt. Láttam hogy próbálja visszatartani, de elröhögte magát, amitől én is rettentő boldog lettem. Végre!

- Állj le, így sose fogom megtalálni a telefont! – nevetett, majd hirtelen előkapta a készüléket, és a kijelzőre nézve felvonta szemöldökét. – Yixing? – motyogta maga elé, majd gyorsan felvette.

- Halló?

Ekkorra már én is abbahagytam a bohóckodást, és lehuppantam az ágyamra. A Yixing név hallatán én is izgatott lettem, így próbáltam hegyezni a fülem titokban, hátha véletlenül elcsípek valamit a beszélgetésből – bár Yixing beszédjéből semmi nem hallatszott, akármennyire is próbálkoztam.

- Honnan tudod a számomat? … Ja, na mindegy. Mi a helyzet? … Aha, jól vagyok. … Hogy Lu..? Ja… hát ő is… - pillantott rám egy tizedmásodperc erejéig majd vissza a falra. - gondolom. … Mi? Figyelj ezt… muszáj épp pont most megbeszélnünk? … Igen. … Aish… - Kai hirtelen felállt az ágyról, és kiment a folyosóra. Én már teljesen tisztába voltam vele hogy én leszek a téma, így szinte magamtól settenkedtek oda lábaim az ajtóhoz. Résnyire kinyitottam, és kinéztem. Kai a szobánktól pár méterre lévő barna fotelek egyikében foglalt helyet, és csökkentett hangerőn beszélt. Nagyon élesen figyeltem minden szavára, és szerencsére mivel mindenhol síri csönd volt már, csak őt hallottam, és pont azon a határon táncoltam, hogy még értettem is.

Kai egy ideig csak hallgatott a telefonba, majd sóhajtott egyet.

– Most erre nem tudom mit mondjak, Yixing. … Nem… nem arról van szó, hogy nem tudnám szeretni.  – A szívem hatalmasat dobbant, és utolsó szava újra és újra visszhangzott a fejemben.

Jól hallottam? Ez komoly? Azért mondta? RÁM mondta?

- Csak… egyszerűen nagyon nehéz nekem ez, tudod? Még ha Taemin már nem is él… minden ilyen mozzanatommal, még a gondolataimmal is bűnösnek érzem magam, és úgy érzem, megbántom őt. – Kai pillantásában fájdalom csillant meg, mikor kimondta a nevet. - Tudom… tudom hogy badarság.  De idő kell nekem. Ha egyszer úgy adódik, akkor úgyis lesz valami. De én emiatt egyszerűen még mindig képtelen lennék rá, hogy bármit lépjek. – Ezután Kai megint sokáig hallgatott, majd elmosolyodott. – Köszönöm Yixing, ez rendes tőled. Tudom, hogy nem akarsz rosszat. Te sosem akartál. … Rendben… megpróbálok. …  Jóéjt, Yixing.

Ezután Kai mosolyogva elemelte fülétől a telefont, és kinyomta. Aztán eszembe jutott, hogy ide fog visszajönni, és ha meglátja hogy én az ajtóban állok, akkor nagy valószínűséggel lesz annyi agykapacitása hogy kitalálja, hogy én itt hallgatóztam. Úgyhogy továbbra is izgatottan dobogó szívvel becsuktam az ajtót, és bedobtam magam az ágyamba, úgy csinálva, mintha én lepihentem volna.

Pár másodperc elteltével be is lépett a szobába, és a telefonját az ágyára dobta.

- Aish… - nyújtózkodtam az ágyban kényelmesen, hogy még jobban úgy tűnjön, én már rég ott vagyok. – Én úgy elfáradtam ebben a moonwalkban, hogy muszáj volt lepihennem… már majdnem el is aludtam itt.

- Hát ebben a béna moonwalkban én is elfáradtam volna – indult a fürdőbe, mire én megdobtam a fejem alatt lévő párnával.

- Na majd meglátod, hogy tudok én táncolni, úgyis jelentkeztem háttértáncosnak a következő musicalbe – mondtam neki büszkén, aztán eszembe jutott, hogy lehet hogy nem kellett volna? Bár… úgyis látni fogja, ha holnap megjelenek a próbán – már erre gondolva is görcsbe rándult a gyomrom.

- Komolyan? – vonta fel szemöldökét meglepetten, majd visszadobta nekem a párnámat. – Hogyhogy?

- Hát, tudod őhm – tettem a fejem alá, és fészkelődni kezdtem. - …csak rájöttem, hogy hiányzik nekem kicsit a tánc, így gondoltam miért ne. Chen szervezett be engem. Azt mondta kevés a háttértáncos.

- Hm. Ja, elég kevés. Egyébként… már nekem is megfordult a fejemben… többek között ezért is kérdeztem annyit a táncról tőled mostanában. De akkor Chen megelőzött. Hát… sok sikert hozzá, akkor a holnapi próbára már te is jössz, gondolom. – mosolyodott el. – Jó éjt – mondta, majd bement a fürdőbe zuhanyozni.

- Aaahhhhhjjjj – adtam ki magamból némán az iménti izgalmaimat, és izegni-mozogni kezdtem a takaró alatt. Ujjaimmal rakoncátlanul játszottam a lepedővel, és össze-vissza forgolódtam. Hát persze hogy nem tudtam elaludni, hiszen még mindig a fülemben csengett a „nem arról van szó, hogy nem tudnám szeretni” mondat, a fejemben járt az, hogy holnap újból táncolnom kell, valamint az, hogy egy totál ismeretlen meleg sráccal féltékennyé kell tennem Kait, de úgy, hogy az senki másnak ne tűnjön fel, csak neki.

Chen, mire vettél rá te engem?!