13. rész: Én még sosem...

 

Körben ültünk egymás mellett a faház talaján, és mindenki mellett egy szép, vodkával teletöltött pohár állt. Már előre sejtettem azt, hogy nem sokáig maradnak azok a poharak folyadékkal telve.

Sehun megpörgette az üres vodkásüveget a körünk közepén, hogy ki kezdje az „én még sosem” játékot. Az üveg szája Chen felé mutatott, aki szélesen elvigyorodott, és a combjára csapott.

- Háhá, szóval én kezdek, ez remek! Lássuk csak… - gondolkozott pár másodpercig állát fogdosva, aztán kezét leemelte róla, amint kitalálta, mit mondjon. – Megvan. Één méég… sosem mentettem ki embert vízből.

Mindenki tekintete rögtön Kaira szegeződött, aki az egekig emelte szemöldökét, és zavartan nézett az őt bámulókra.

- Most… mi van?

- Az van, hogy ha valaki olyat mond, amit te már csináltál, fel kell emelni a kezed, és inni egy szép nagy kortyot a poharadból – magyarázta neki Sehun.

- Akkor most nekem innom kell?

Mindenki bólogatott rá, Kai pedig félénken megfogta az italát. Szegénykét sajnáltam, hogy így rögtön őrá került a sor.

- Nyugi haver, én is a strandon dolgoztam egyik nyáron, úgyhogy nem iszol egyedül – nyújtotta felé vigasztalóan a poharát Suho, majd összekoccintotta vele, és mindketten beleittak. Kai képe eltorzult, és vicsorgott egyet miután a gyomrába ért a maró ital. Köhécselt párat, de próbálta tartani magát.

Suho egész könnyedén lenyelte, majd enyhén megrázta a fejét, és kihúzta magát, mivel ő következett.

- Én még sosem hánytam alkoholtól! – jelentette ki büszkén.

Körbenéztem a többiek között. Kyungsoo bamba fejjel felemelte a kezét, és én is emelésre készen tartottam magam mellett, de csak félve. Sehun már teli szájjal vigyorgott felém.

- Na, gyerünk Luhan! Nem is tudom ki hánytatott téged meg! – nyúlt át Kai felett Sehun, és felrakta a kezemet, az én fejem pedig vöröslött és kínomban csak fogaim villantottam.

- Jó, jó, iszok… - vettem el Sehun kezéből az enyémet, és a poharamhoz nyúltam. Egy pillanatra Kaira sandítottam, hogy megnézzem, vajon mit szól, de csak értetlen arccal vakarta a fejét, és nézelődött ide-oda. Kyungsooval koccintottam, és belekortyoltam az italba. A vodka égetően marta a gyomromat és az egész nyelőcsövemet. Ami azt illeti, nem igazán bírtam a piát, illetve, leginkább a gyomrom. Már egy korty is rettenetesen fel tudta kavarni, de megszívtam magam, és próbáltam nem mutatni, hogy már most félek, hogy ez is kijön belőlem…

Nem ittam sokszor életemben, csak párszor, de az is elég volt. Az egyik osztálytársunknál szervezett bulin történt a csúnya eset, amit most itt ő elmesélt mindenkinek – a házuk melletti játszótéren lévő szép tuja mellett adtam ki gyomrom tartalmát, melyben Sehun segédkezett, ugyanis egészen biztos bedőltem volna a fa kellős közepébe, ha ő nincs ott.

Az ital már most megbódított – ez főleg annak köszönhető, hogy a ma esti „finom” vacsorából nem ettem valami sokat. Lemoshatatlan mosoly került az arcomra, és kezdett egészen jó kedvem lenni.

- Te jössz, Kyungsoo! Hahó! – integetett az elbambult Kyungsoo arca előtt Sehun, mire ő pislogott párat. – Ja! Öhm… én még sosem hordtam magassarkú cipőt.

Erre a mondatra még Kai is félig-meddig elmosolyodott – talán az az egy korty vodka volt az oka? – és kíváncsian néztünk körbe, kinek gyanús az arca. Chen volt a legcsendesebb, és lassan, széles vigyorral felemelte a kezét.

Mindenki nevetni kezdett, Sehun mutatóujját felé szegezte.

- Te, légyszi, legközelebb húzd már fel a magassarkúdat a suliba!

- Milyen színű, piros? – kérdeztem, és tovább nevettem. – Szexin nézhetsz ki benne!

- Naa, hagyjatok már! Egyszer mindenki felpróbálta az anyja cipőjét nem? Még kicsi voltam, nem egy hete történt! Amúgy tényleg piros volt… - nevetett velünk együtt, majd egy jókora kortyot ivott a pohárból, melynek csaknem a negyede el is tűnt. – Áhh. Jöhetsz Luhan!

- Hmm. – hevesen gondolkozni kezdtem, mit is kérdezhetnék. Kait akartam csőbe húzni, azt akartam hogy tényleg elengedje magát, és hogy legalább a pohara felét elfogyassza. Kíváncsi voltam rá, milyen, amikor tényleg gátlástalan. Hamarosan ki is ötlöttem, mi lesz a mondatom. – Én még… sosem balettoztam.

Éreztem, hogy Kai feje rögtön felém fordul. Én csak vigyorogtam egyet rá, és tátogtam felé egy „bocsi”-t, majd szemkontaktusunkat megzavarta, hogy Chen hangosan felbődült.

- Sehun?!  Korea főbalerinája vagy, és nem szóltál nekünk?! – mutatott felé.

- Sehun?! – tátottam el a számat hirtelen.

- Nyugi már, öt évesen beírattak engem anyámék balettre, de kifutottam a tánciskolából a legelső óra elején, amikor megláttam, hogy nézek ki abban a gatyában – fogta a poharát, és a mellette ülő Kai felé nyújtotta, majd összekoccintotta vele. – De te viszont a mai napig tolod a táncot, nem?

- Én? Igen. – bólintott egyet Kai, majd összeráncolt szemöldökkel megint kortyolt egyet.

- Ja igen, én azt láttam a téli műsoros esten, szólóztál is ugye? Nagyon szuper volt! – mondta Chen.

- Aha… csak… - próbált válaszolni az alkoholtól fojtott hangon Kai, és párat köhécselt. – az nem… nem balett volt.

- Most te jössz ám! – fogtam meg egy pillanatra a vállát, és derűsen ránéztem. Éreztem, hogy az az egyetlen – de egyébként egészen nagy - korty vodka most teljesedett ki bennem.

- Hát… akkor mondjuk… én még sosem játszottam musicalben.

- Óó, héé, ez azért nem ér! – csóválta a fejét Chen, és ismét jó nagyot ivott a poharából, bár úgy tűnt ez számára egyáltalán nem esik nehezére.

- Jogos, a vizes is egyértelműen felé irányult, na most visszakaptad! – bökte oldalba Suho Chent.

- Na most én! – szólalt fel harsány hangon Sehun. – Valami érdekesebb kérdés is legyen már itt… - vigyorodott el, és összetette tenyereit. Szemében láttam a huncutságot. – Én még sosem… én még sosem gondoltam pajzán módon férfira!

Amikor elhangzott a mondat és felfogtam mit jelent, egyről a kettőre vérvörössé váltam. Éreztem, hogy Kai rám sandít, én pedig semmi másra nem tudtam nézni, csak a körünk közepén heverő üvegre, és csak bíztam abban hogy senki sem veszi észre a verejtékezésemet.

- Tee, mit gondolsz buznyákok ülnek itt benn? – lökte meg Chen a kuncogó Sehun vállát, majd mindenki felé fordíotta arcát. – Van egy olyan szabály, hogy ha valaki olyat mond, amire senki se teszi fel a kezét, akkor mindenki iszik, és dupla kortyot.

- Mi? Ne már… - szólaltam meg sajnálkozva. A gyomrom a legkevésbé se kívánta az a förtelmes ízű löttyöt.

- Aish… - hallottam Kai apró sóhaját magam mellől.

- Egészségünkre!! – kiáltotta el magát Chen, miután mindannyian a magasba emeltük a poharunkat és összekoccintottuk. Kín keservvel letuszkoltam magamba az italt, és a magam mellett ülő Kai már egész jól bírta – nem is köhögött már annyira, csak párat.

Pár perc múlva már éreztem, hogy az érzékeim kezdenek eltompulni. A poharam tartalmának elfogyott a fele. A játéknak valahogy vége szakadt, és homályosan láttam, hogy már csak viccelődünk és hahotázunk. Kaira néztem, és már nem zavartattam magamat, hogy több mint egy percig őt bámulom. Az arcán széles mosoly ült, és csak nézte, ahogyan a többiek elvannak.

- És most igyunk erre a remek táborra gyerekek! Fogyjon az az ital fogyjon! – emelte ismét a magasba a poharát Chen, és mindenki csatlakozott. Én már nem is éreztem a pia ízét, és bártan kortyoltam bele két nagyot. Meglepve láttam, hogy Kai ki is ürítette a poharát, és összenyomta, majd maga mögé dobta.

- A legcsendesebb a legbátrabb, nézzenek oda! – mutatott Suho Kai felé, aki szélesen mosolygott rá. – Ezt nem hagyhatjuk!

- Na jó akkor most mindenki húzóra! – kiáltotta el magát Sehun, kissé artikulálatlan szavakkal. - Egy, kettő, három!

Én is lelöktem a piát egy pillanat alatt, és éreztem hogy a gyomrom vacakol valamit, de most az volt a különbség, hogy nem érdekelt. Sehun vicceket kezdett mesélni, amelyeknél már a poén előtt hahotáztunk, mert Sehun nem tudta kimondani a szavakat, és végig mondani a mondatokat. Nem féltem fel-felnézni Kaira, hogy lássam hogy érzi magát, és örömmel láttam hogy ő is velünk együtt nevet. Én már össze-vissza dülöngéltem egy helyben is, néha-néha Kai vállának dőlve, de nem zavartattam magamat. Egyszer-kétszer rá is csaptam a vállára, mikor kitört belőlem a nevetés.

- Na, figyih.. – kocogtattam meg a vállát a nevetéstől kicsordult könnyeim letörlése után – Na, ugye hogy… hogy nem is olyan rossz?

- Mi? Mit mondasz?! – kérdezett vissza bugyután, és ismét röhögni kezdett. A többiek hangosak voltak, így nehezen lehetett hallani, mit mond a másik.

- Hogy nem is olyan rossz ez a tárbor!! – kiabáltam a fülébe.

- Tárbor?! – ismételt el engem fennhangon, majd ismét kitört belőle a nevetés, és a hátamra csapott egyet. Én is együtt röhögtem vele, és a vállára borultam egyensúlyom meginogása végett.

Önfeledt vihogásunkat azonban megtörte a faházunk ajtajában megjelent felügyelő tanár.

Upsz…